A saját lábára áll a pályavasút
Négyről hamarosan háromra csökken azon uniós országok száma, amelyekben még nem zárult le a vasúti rendszerek reformja, mert Magyarországon is a végéhez közeledik a folyamat: az idén egy önálló, állami tulajdonban lévő társaságba szervezik ki a MÁV Zrt. pályavasút-üzletágát, amely várhatóan 2010. január 1-jén kezdi meg önálló működését – válaszolt lapunknak Kavalecz Imre szóvivő. Korábban Mosóczi László, a terület üzletági vezérigazgató-helyettese nem zárta ki a 436 milliárd forint vagyonú pályavasút ez év eleji önállósodását sem.
A teher- és a személyszállítás, valamint a vontatás és járműkarbantartás már 2006–2008 között a saját lábára állt. A vasúti teherfuvarozás azóta osztrák kézbe került, az utóbbiakat továbbra is a MÁV ellenőrzi. A pályavasút kiszervezésével elvben megszűnik a MÁV vasúti monopolhelyzete. A gyakorlatban persze továbbra is a holdinggá alakuló társaság ellenőrzi a hazai mozdonypark meghatározó részét. Az övé lesz a legnagyobb – sőt, a teljes vasúti piacnyitásig az egyetlen – vasúti személyszállító társaság, ahogyan a pályavasút is, amely ugyan versenypiaci szereplő, de a szolgáltatásaival és az árképzésével erősen befolyásolja a piacot. Küszöbönálló kiszervezését az uniós irányelvekkel összhangban a vasúti tevékenységek egymástól való elkülönítése motiválja. A lépés előnyei: különválnak a tisztán piaci alapon végzett tevékenységek és azok, amelyek állami tulajdonban maradnak, átláthatóvá válik a költségvetési juttatások felhasználása, megszűnik a keresztfinanszírozás lehetősége, valós képet kap a MÁV az egyes vasúti tevékenységek bevételi, költség- és állami finanszírozási szükségleteiről, világossá válnak az állami szerepvállalás területei. Nyomon követhető lesz a vasúti rendszer fejlesztése, szerződéses alapra helyeződik a pályavasút, a személy- és az áruszállítás kapcsolata, s a fentiek révén megindulhat a vasúti szolgáltatások minőségének javulása. VG
Olcsóbb legyen, többet tudjon
A vasúti infrastruktúra használóinak akkora díjat kell fizetniük, amekkorából a pálya és tartozékai karbantarthatók és üzemeltethetők. A hazai vasúttársaságok szerint e díj túl magas, rontja az eredményüket és a versenyképességüket.A Magyar Vasúti Egyesülés elnöke, Berényi János a minap jelezte, legalább a kombinált fuvarozók számára szeretnének 20 százalékos kedvezményt kapni. A társaságok elégedetlenek a hazai pályák állapotával is.
A Magyar Vasúti Egyesülés elnöke, Berényi János a minap jelezte, legalább a kombinált fuvarozók számára szeretnének 20 százalékos kedvezményt kapni. A társaságok elégedetlenek a hazai pályák állapotával is.-->


