Egy időre bezárhatnak Danubius-hoteleket
Az idei első fél évben 12 százalékpontos foglaltságcsökkenéssel számol a Danubius Hotels Group magyarországi egységeiben Tóbiás János, a csoport gazdasági igazgatója. A vállalat által közzétett utolsó negyedéves gyorsjelentésből kiderül: tavaly éves szinten 2 százalékponttal, 63,1 százalékra esett a Danubius-házak foglaltsága. Tóbiás János szerint a kedvezőtlen körülmények éppen a vállalat legnagyobb bevételi forrását adó magyarországi üzletágban éreztették hatásukat. Tavaly erős első negyedévvel indultak a hazai piacon, ám az utolsó negyedben már 6 százalékos foglaláscsökkenést regisztráltak. A Danubius összes szegmensében visszaesett a szállodák telítettsége, kivéve a cseh piacon, ahol 71,9-ről 73,7 százalékra emelkedett a hotelek átlagos kihasználtsága.
A Danubius Hotels Group 47,17 milliárd forintos árbevétel mellett 197 millió adózás előtti veszteséget könyvelt el tavaly, szemben az egy évvel korábbi 47,34 milliárd forintos forgalommal és 1,7 milliárdos profittal. A szállodacsoport működési eredménye 53 százalékkal volt kevesebb a 2007-ben regisztrált 2,91 milliárd forintnál, míg az EBITDA 21 százalékkal, 6 milliárd forintra esett vissza a bázisévhez képest.
A Danubius eredményeit jórészt a magas devizahitel-állomány apasztotta: a csoport közleménye szerint a kamatráfordítások 305 millióról 464 millióra emelkedtek 2008 negyedik negyedévében az előző év ugyanazon időszakához képest. A Danubius Hotels a forint euróval szembeni leértékelődése miatt a negyedik negyedben 1,47 milliárd forint árfolyamveszteséget realizált, szemben a 2007 negyedik negyedévében elszámolt 186 millió forint veszteséggel.
A 2008-as eredményekben a Hotel Phoenix és a marienbadi Miramonte szanatórium értékesítése jelenik meg, amelyek révén 120, illetve 480 millió forint nettó nyereséget számoltak el. Tóbiás János felhívta a figyelmet arra, hogy a jelenlegi ingatlanpiaci körülmények között kizárólag áron alul sikerülne bármelyik házat is értékesíteni. A kereslet további csökkenésével azonban ideiglenesen bezárhatnak egy-egy kisebb forgalmú szállodát. Az alacsonyabb vendégforgalom miatt például a háromcsillagos pécsi Hotel Pátria ajtajára tesznek lakatot március elsejéig. Folytatják a tavaly megkezdett költségcsökkentési intézkedéseket is: az apadó kereslethez igazítják a cégcsoport létszámát, az esetleges pluszkereslet kielégítését pedig alkalmi, kölcsönzött munkavállalók alkalmazásával oldják meg. VG


