Még kérdéses a GM jövője
Az Adam Opel AG-nak be kell mutatni a jövőjére vonatkozó részletes tervet ahhoz, hogy Berlin megvizsgálja egy állami támogatás lehetőségét – jelentette ki tegnap Angela Merkel kancellár. Néhány órával később a General Motors közzétette:, a jövő héten ismerteti terveit. A GM 1,2 milliárd dollárral kívánja csökkenteni európai költségeit, hogy 2011-re ismét nyereségessé váljon – írta a Reuters, megjegyezve: ez üzembezárásokat is jelenthet.
A világszerte 245 ezer főt foglalkoztató GM bejelentette, hogy elbocsát 47 ezer alkalmazottat, ebből 26 ezret az Egyesült Államokon kívül. A cég Európában 55 ezer embernek ad munkát, főleg Németországban, ugyanakkor a szentgotthárdi GM Powertrain Kft. 640 alkalmazottal dolgozik.
A konszern a már megkapott 13,4 milliárd dollár mellé 16,6 milliárdot, összesen tehát 30 milliárdos (közel 7300 milliárd forint) segítséget kért kedden a washingtoni kormánytól. Ha nem kapja meg, március végén fizetésképtelenné válhat – közölte a legnagyobb amerikai járműgyártó.
Németország esetleg megvásárolja az Opel egy részét, amennyiben anyavállalata, a GM csődöt jelent – írta meg nem nevezett forrásokra hivatkozva kedden a Financial Times Deutschland. Ám mindeddig Berlin csak hitelgaranciát ajánlott az Opelnek, amelynek négy gyára van négy német szövetségi államban. A tartományi kormányzók és a autógyár képviselői a múlt héten találkoztak a gazdasági miniszterrel.
A General Motors német leányvállalatának jövője tehát továbbra is bizonytalan, ugyanakkor mind a kormánypártok részéről, mind az ellenzék soraiból hallatszanak a vállalat állami támogatását ellenző hangok.
Akár egy stratégiai szövetség megkötésére is nyitott a GM európai divíziója a nehézségek kezelése érdekében, és arra is kész, hogy értékesítse egyes érdekeltségeit – jelentette a CNN.
„A menedzsment tárgyalna harmadik féllel partnerségi vagy akár részvénytulajdoni kérdésben” – nyilatkozták vállalati és munkavállalói képviselők. Tárgyalások kezdődnek egy fenntartható finanszírozási rendszerről az elbocsátások és üzembezárások elkerülésére. A jelenleg érvényes szabályozások alapján ugyanis az Opelnél 2010-ig nem hajthatnak végre leépítéseket.
A bejelentésre azután került sor, hogy a detroiti cég vezetése közölte: az újabb, 16,6 milliárd dolláros amerikai szövetségi támogatáson felül összesen hatmilliárdos további támogatásra számít a német, brit, svéd, kanadai és thaiföldi kormánytól. A tőkeinjekció „az érintett országokban lévő GM-érdekeltségek likviditásának fenntartását szolgálja” – mondta Rick Wagoner, a GM első embere. A General Motors állítja: két éven belül nyereségessé válhat, és 2017-ig vissza tudja fizetni a kölcsönöket.
Kedden – a végső határidőre – az eredeti terveknek megfelelően a GM mellett a Chrysler is benyújtotta Washingtonban az átstrukturálással kapcsolatos terveket. A Dodge és Jeep márkákat is gyártó cég háromezer főtől válna meg, és megszüntetné három modell gyártását. A korábbi négymilliárdon felül újabb ötmilliárd dolláros hitelt kér kormányzati támogatással, ez az összeg kétmilliárddal magasabb az elemzői várakozásoknál.


