Cégvilág

Megnyesik a Malévet - Kétszáz fős kiszervezést terveznek?

Elengedhetetlen, hogy folytatódjon a Malévnál a költségcsökkentő program, így várhatóan több, még a cégen belül végzett tevékenységet kiszerveznek azután, hogy a tulajdonos AirBridge Zrt.-ben megjelenik a Borisz Abramovicsot felváltó Vnyesekonombank (VEB).

Mondta a Világgazdaságnak Költő Magdolna, akinek 5 százalékos részesedése van az AirBridge-ben, és a légitársaság körüli pénzügyek egyik legjobb ismerője. A szakembert egyelőre nem kereste meg sem magán-, sem jogi személy, hogy megvásárolja tőle a tulajdonrészét, noha az elmúlt napokban a nyomtatott és elektronikus sajtóban is megjelent, hogy számítani lehet erre, mint ahogy arra is: Kiss Kálmán 46 százalékára is hamarosan „bejelentkeznek”.

Költő Magdolna nem akart elébe menni az eseményeknek, hiszen hivatalosan csak a február 10-én esedékes Malév-közgyűlésen derül ki, hogy kik kerülnek be a légitársaság vezető testületeibe, és a VEB milyen szerephez juttatja az Aeroflotot, illetve utóbbi mekkora játékteret enged a Malév vezetésének. Utalt viszont arra, hogy például a diszkont-légitársaságoknál az informatikai és a számviteli részleg is külsősként működik.

Becslésünk szerint ez közel 200 fő kiszervezését jelentené, vagyis ezzel tovább faraghatnák a Malévet, és versenyképesebb lehetne. Tavaly sikeresen lezajlott a repülőszemélyzet és a beszerzések optimalizálása, a flotta összetétele is javult, az idén a központon a sor – fűzte hozzá. Szakértők szerint várhatóan átgondolják a bérleményen belüli összevonásokat, esetleg a költözést is.

A cikk teljes terjedelmében csak előfizetőink számára elérhető. A cikket - az összes mai cikkel együtt - egy emelt díjú SMS elküldésével olvashatja el.

Költő Malév kiszervezés VEB Airbridge Vnyesekonombank Aeroflot
Kapcsolódó cikkek