BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Válság: megoldás a mobilnet

Végre beadta a derekát a mobiltelefon-ipar, meghatározó szereplői elkötelezték magukat, hogy néhány éven belül egységesítik a készülékek töltőit, és a jelenleginél jóval áramtakarékosabb akkumulátorokkal szerelik fel a telefonokat, amelyek készenléti állapotban feleannyi energiát használnak fel, mint jelenleg. A kezdeményezés, amelyhez 17 vezető mobilszolgáltató és -gyártó csatlakozott, ezúttal magától a GSM-világszövetségtől (GSMA) ered, nyilvánosságra hozatalát pedig a jelenleg Barcelonában folyó mobil-világkonferenciára időzítették.

A résztvevők most igen ambiciózus tervet tűztek ki maguk elé: 2012-re széles körben elterjed a töltők micro-USB technológián alapuló egységesítése, vagyis addigra az új telefonok többsége már univerzális töltővel és keveset fogyasztó akkumulátorral működik majd.

A mobilipar mostani seregszemléjének másik központi kérdése a válságkezelés volt. Az ágazat főbb szereplőinek vezetői, szakminiszterek és iparági szakértők egybehangzó véleménye szerint a mobilinternet lehet az egyik kulcsfontosságú gazdaságélénkítő eszköz, amely segít kilábalni a globális csődből, ezért a világ kormányainak minden segítséget meg kell adniuk a mobiltechnológián alapuló széles sávú hálózatok kiépítéséhez. Ráadásul költséghatékonyabb is ezen a technológián kialakítani a széles sávú hozzáférést, amely a Világbank számításai szerint tizedannyiba kerül, mint a vezetékes megoldás.

A mobilinternet üzleti előnyeit hangsúlyozta tájékoztatóján Hamid Akhavan, a T-Mobile International vezetője, kiemelve, hogy az elmúlt egy év alatt megháromszorozódott a társaság európai érdekeltségeinek adatforgalma a több mint 21 millió mobilinternetező révén, akik ugyanezen időszak alatt mintegy 45 százalékkal növelték az ebből származó bevételt.

Bizakodó volt a válság hatásait illetően is, mint fogalmazott, a mobilra fordított összeg az emberek magánköltségvetésének mindössze a 3 százalékát jelenti, vagyis várhatóan nem ezen kezdik majd a spórolást. Megjegyezte, a mobil nélkül már szinte elképzelhetetlen az élet, az ügyfelek előbb mondanak le egy jó vacsoráról, mint a telefonjukról.

Christopher Schleffer, a T-Mobile termékinnovációs vezetője lapunk kérdésére elmondta, a válság nem tizedelte meg a kutatás-fejlesztés erőforrásait. Azt viszont elismerte, hogy a piaci szereplők sokkal költségérzékenyebbé váltak, ami korábban szokatlan megoldásokra készteti őket. Idesorolta például a hálózatracionalizálást, ami azt jelenti, hogy a jövőben a szolgáltatók, ahol csak lehet, a párhuzamos hálózatépítések helyett a meglévők megosztását is támogatják.

Azt viszont egyelőre nem kívánta elárulni, hogy a Google-féle operációs rendszeren alapuló első Android telefon mikor jelenik meg a magyar piacon. Most csak annyit lehet tudni, a régióban elsőként Lengyelországban lehet megvásárolni jövő hétfőtől.

Jót tesz viszont a rendszeres barcelonai jelenlét annak a négy magyar cégnek, amely az eddigi hagyományokhoz híven közös standon mutatta be legújabb fejlesztéseit. Köztük már olyanok is vannak, amelyek iránt főként a válság idején lehet nagy a kereslet. Idesorolhatók az Allround Informatikai Kft. kockázatkezelésre is alkalmas számlázási szoftverei, ezek, ha kell, kimutatják az előfizetői szintű számlázási csalásokat is. Az ITware a mobiltelevíziózással kapcsolatos koncepciójával hódíthat, a Flexiton Kft. hálózatkezelő rendszereket, míg a BHE Bonn Hungary különféle hálózatok hardverelemeit gyártja. Mindegyikük egybehangzó véleménye szerint van vevő ezen a piacon is az egyedi és kis szériás fejlesztésekre, manapság főként a közel-keleti régióban. A Flexitonnak a közelmúltban sikerült is ott 22 országra szóló keretszerződést kötnie a térség meghatározó szereplőjének számító Zain céggel.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.