Cégvilág

A legtöbb vállalat a kormány segítségét kérné a válságban

A vállalatok túlnyomó többsége kormányzati segítséget hiányolt a recesszió enyhítésére, illetve az elbocsátások megelőzésére, hogy az elérhető források mennyire jelentenek segítséget a cégeknek, ezt vizsgálja a most induló kutatásában a DGS Global Research.

A munkáltatók igényére reagálva három – azóta már le is zárt – pályázatot is kiírt az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA). Időközben, február elején a miniszterelnök egy újabb – 4 nap munka, 5. nap tanulás néven ismertté vált – program tervezetét (4+1 programok) jelentette be, amelynek keretében a válság miatt csökkentett munkaidőre kényszerülő dolgozók tanulásához kérhetnek pályázat keretében támogatást a cégek, EU-s forrásból.

A programban részt vevő szervezetek munkavállalói a tanulási időre is bért kapnak majd, amelynek költségét az állam vállalja át a munkaadótól. A most induló anonim kutatásban arra keresnek választ a szervezők a munkáltatóktól és HR-szakemberektől, hogy a már meghirdetett programokat tartja-e szükségesnek a

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható

vállalat kormányzati támogatás OFA DGS Global Research Országos Foglalkoztatási Közalapítvány pályázat
Kapcsolódó cikkek