BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gulliver idén összehúzza magát - Három helyett egy kínai játékbeszállító

Beszállítói koncentrálásával csökkenti költségeit a legnagyobb hazai játék-nagykereskedő, a Gulliver Kft. Eddigi mintegy kétszáz partnere 10-12 százalékától válik meg, a megmaradóktól viszont a korábbinál többféle játékot is rendel, vagyis saját kínálata nem szűkül.

Három kínai beszállítója helyett például már csak egy lesz, igaz, ma már Kínában készül a legtöbb ismert nyugati játékmárka is, mint például a Disney-figurák.

A csak egy típust szállítók közül a Gulliver csak a nélkülözhetetlen termékek eladóit tartja meg – tudtuk meg Turi András ügyvezető igazgatótól. Az ésszerűsítés nemigen érinti az egyébként is kisszámú hazai beszállítót, amelyek többségükben amúgy sem gyártók, hanem importőrök.

A társaság múlt évi konszolidált forgalma kicsit a 2007-es ötmilliárd forint fölött alakult, kiadásai viszont nőttek. Hivatalos éves adatok még nincsenek, de ismert, hogy a fogyasztási cikkek piacának más szegmenséhez hasonlóan a játékok hazai karácsonyi eladásait sem csökkentette a gazdaság ősszel indult lassulása. Az idén erősödő versennyel és változatlan vagy növekvő beszerzési árakkal számol Turi András, annak ellenére, hogy több termék piacán már esnek az árak.

A cikk teljes terjedelmében csak előfizetőink számára elérhető. A cikket - az összes mai cikkel együtt - egy emelt díjú SMS elküldésével olvashatja el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.