Pályázási kedv válságban
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság A gazdaság számára meghatározó, hogyan tudják átvészelni a válságot a hazai mikro-, kis- és középvállalatok. Hiszen ma Magyarországon ez a szektor adja a GDP felét, az ország exportjának mintegy negyedét, s nagy szerepe van a foglalkoztatottságban is. E cégek számára a krízis begyűrűzésének kezdete óta több új támogatási, pályázati konstrukció nyílt meg: részben a már meglévők kondícióit szabták át, részben újak jöttek létre, főként uniós források terhére. Ám korántsem mindegy, milyen hatékonysággal pályáznak a szektor vállalkozásai. A K&H pályázati igazgatósága szerint a válságnak ebből a szempontból még kedvező hatása is lehet. Úgy látják: az előremenekülés lehet a kulcsa az idei évnek, ugyanis a gazdasági válság mérséklésére hivatott intézkedések akár növelhetik is a kis- és középvállalkozások által benyújtott pályázatok számát.
Mind a tenderek nagyobb keretösszege, mind a kis- és középvállalatok számára nyújtott kedvezményes feltételek erősíthetik a pályázási kedvet – fogalmazott Bognár Mihály, a K&H pályázati igazgatóságának vezetője. A krízis hatása három területen érinti súlyosan a vállalkozásokat. Egyrészt kevesebb hitelfelvételi lehetőség nyílik a nehezebben elérhető banki források miatt. Másrészt mind a hazai, mind az exportpiacok visszaesése kedvezőtlenül érinti a vállalkozásokat, harmadrészt várhatóan több tízezer munkahely szűnik meg az idén. A negatív gazdasági folyamatok mérséklésének egyik eszköze lehet a pályázati lehetőségek kiaknázása.
A kkv-k körében a legnépszerűbb, a technológiafejlesztéseket szolgáló, illetve komplett beruházásokat támogató kiírásoknál jelentős könnyítések segítik a vállalkozásokat. Az idén meghirdetett új tenderek eredményeként a korábbinál jóval szélesebb vállalkozói kör juthat hozzá a vissza nem térítendő támogatásokhoz. Számos területen enyhültek a feltételek, így például a korábbi árbevétel-növekedési vállalás helyett megengedett a forgalom mérsékelt csökkenése, illetve ezt a feltételt akár ki is válthatják a pályázók azzal, hogy vállalják a projekt befejezését követő második év végéig az alkalmazotti létszám megtartását. S a keretösszeget is megemelték egyes támogatásoknál. További előnyt jelent a pályázóknak, hogy a támogatások 40 százaléka már előlegként is lehívható – mondta Bognár.
Mivel 2009-ben a kkv-k egyik legnagyobb problémája a munkaerő megtartása lesz, ezért továbbra is igen intenzív a munkahelymegtartó támogatások iránti kereslet. Ezzel összecseng a K&H kkv-bizalmi indexe 2008. utolsó negyedévi értékének egyik összetevője, a munkaerőindex, amely 27,6 százalékponttal csökkent az előző negyedhez képest. Kedvezőbb a helyzet a kkv-bizalmi index pályázati lehetőségekre vonatkozó részmutatója szerint: a kis- és közepes vállalkozások mintegy 60 százaléka tervez valamilyen beruházást, ezen belül is elsősorban informatikai fejlesztéseket (a megkérdezettek 33 százaléka). Az EU-s támogatásokhoz való hozzájutást négy éve közel hasonlóképpen értékelik a vállalatok, így ez a szám kevésbé függ össze a gazdasági várakozásokkal vagy a visszaeséssel, mint az index többi eleme. Miközben a kkv-k több mint negyede találkozott az elmúlt negyedévben cége számára érdekes pályázattal, 39 százalékuk tartotta nagyon nehéznek a támogatások elérését. Ennek oka lehet a pályázati anyagok elkészítésének összetettsége, a zömében utófinanszírozott támogatási összegek lehívásához szükséges további adminisztrációs és szakértői munka – ezekre kevés vállalkozás készült fel megfelelően. VG
Sikeres pályázatra számítanak (kkv-k, uniós forrásoknál)
Kereskedő cégek, 40 százalékSzolgáltatók, 46 százalék
Ipari cégek, 49 százalék
Mezőgazdasági vállalatok, 83 százalék
Szolgáltatók, 46 százalék
Ipari cégek, 49 százalék
Mezőgazdasági vállalatok, 83 százalék Pályázatok területei Támogatott hitellehetőségek
Kamattámogatás
Hitelgarancia
Tőkebefektetések
Beruházások, megrendelések
Támogatások
– exportálók támogatása
– munkahelymegtartás és munkahelyteremtés-->


