Két folyosón a Floyd Zrt.
Tavaly közel 40 százalékkal 1,3 milliárd forintra nőtt a Floyd Zrt. árbevétele, adózott eredménye 134 millió forint volt. Az idén a cég további 10 százalékos növekedést vár.
„Az elmúlt 3-4 hónap kifejezetten jó volt a cégünknek, még azok az áruféleségek piacszűkülése is alig befolyásolta a teljesítésünket, amelytől korábban tartottunk”, mondta lapunknak Bogdán András, a vasúti áruszállító társaság vezérigazgatója és 26 százalékos tulajdonosa. A Floyd nagyrészt annak köszönheti jó pozícióit, hogy a múlt év végén a német Eurogate Intermodal GmbH 51 százalékos ellenőrzése alá került. Finanszírozási gondjai egy csapásra megoldódtak, mert a velük szemben korábban óvatos bankok szélesre tárták kapuikat a stabil hátterű cég előtt. Másik fontos változás, hogy a tulajdonos és stratégiaváltással a Floyd lényegében kivonult a hazai belföldi áruszállításból.
Vonatjai jórészt tranzitot, exportot és importot bonyolítanak, alapvetően két korridor mentén. Az egyik a német-orsztrák-magyar-román vonal, a másik a belga-holland-német-osztrák-magyar. Bogdán András, s ismeretei szerint az egész vasúti áruszállító szakma nehezményezi, hogy Szlovéniába nem lehet bejutni a piacnyitás ottani késleltetése miatt. A szlovén cargo egyébként is megtámadhatatlan árral dolgozik, a horvát vasút pedig nem engedi be a külföldi magánfuvarozókat. A Floyd Zrt. bérelt mozdonyokkal is dolgozik, jelenleg tíz használt vontatóeszköz beszerzését bonyolítja. A múlt évivel azonos tarifákkal dolgozik.
Az igazgató szerint cége épp jókor vonult ki a belpiacról. Tapasztalatai szerint ugyanis a hazai piac legnagyobb szereplője, a MÁV Cargo korábban nem tapasztalt lendülettel vetette bele magát az új üzletek megszerzésére, válogatás és kompromisszumra való hajlandóság nélkül. Másrészt az ügyletek és a tenderek pont olyan átláthatatlanok, mint a piacnyitáskor, azt sugallva, hogy szinte mindenütt háttér megállapodásokat kell gyanítani.


