BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Opten: egyre több cég sorsa a felszámolás

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Erőteljesen emel-kedett a felszámolások és a végelszámolások száma márciusban és az egész első negyedévben – közölte az Opten céginformációs szolgáltató.

Amíg februárban 1020 cég ellen indult eljárás, addig márciusban már 1183 volt ezek száma; igaz, mindkét érték elmarad a történelmi rekordnak számító januári 1325-től. Mindhárom hónapban több felszámolást tettek közzé, mint a megelőző év azonos időszakában. Mindezt igencsak aggasztónak ítélte Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója. Ilyen rossz negyedévre még nem volt példa. 2008 első három hónapjában ennél 22 százalékkal kevesebb, 2895 felszámolás indult, 2007-ben pedig 41 százalékkal kevesebb, összesen 2500 cég jutott ugyanerre a sorsra.

Csorbai Hajnalka szerint várhatóan a következő hónapokban is folytatódik az eljárások számának növekedése, mivel az egységes online követelés-nyilvántartó rendszerbe érkező adatok szerint romlik a fizetési fegyelem, egyre több cég küzd likviditási problémákkal.

Nem festenek jó képet a vállalkozások helyzetéről a végelszámolási adatok sem. Az első negyedévi 3240 végelszámolás a 2007-es azonos időszakit 61 százalékkal, a tavalyit pedig 24 százalékkal haladta meg. Szembeötlő, hogy 2007 márciusában több céget szüntettek meg végelszámolással a tulajdonosok, mint az idén. Ez Csorbai szerint összefügg azzal, hogy az APEH 2007 elején kezdett kiemelten foglalkozni a bújtatott munkavállalói szerződések felderítésével. A stratégiai igazgató arra is felhívta a figyelmet, hogy a csőd intézménye mint válságmenedzselési megoldás kezd előtérbe kerülni. Ezek száma évek óta 10–15 között mozog évente – az idén már az első negyedévben 11 csődeljárás zajlott le. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.