BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Továbbra is lejtőn gurul az európai járműgyártás

Tavaly 18,4 millió közúti jármű készült az Európai Unióban, 7 százalékkal kevesebb, mint az előző évben. Az iparág szakmai szövetsége ugyanakkor kiemeli, hogy az utolsó negyedévben a termeléscsökkenés elérte a 25 százalékot a személyautók esetében, míg a haszonjárművekből harmadával kevesebb hagyta el a gyárakat. A második negyedben a kishaszonjármű-termelés még 9 százalékkal emelkedett, ám az utolsóban 39-cel esett, a nagy haszonjárművek esetében pedig 15 százalékos bővülést, illetve 20 százalékos csökkenést jelentettek a gyárak. Az európai szövetség, az ACEA tagvállalatainak együttes árbevétele 551 milliárd euróra rúgott tavaly, exportjuk összege elérte a 77 milliárdot.

Az idei kilátásokkal kapcsolatban az elemzők sötétben tapogatóznak. Az azonban biztosnak látszik, hogy a tavalyi termelési adatoktól legalább negyedével maradnak el az ez évi számok. Ez ugyanakkor katasztrofális hatással lesz a földrész gazdaságára, hiszen közvetlenül 2,2 millió embernek ad munkát az iparág, míg további 9,8 millió dolgozik a kapcsolódó szektorokban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.