BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Üzlethez jutó magyar cégek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Beruházás. A Demján Sándor tulajdonában lévő Polus Investment Ltd. tegnap megerősítette, hogy folytatja korábban már bejelentett hazai és külföldi beruházásait, így közvetve folyamatos munkát ad több tucat magyar vállalkozásnak. A cég például 150 ezer négyzetméteres, 75 milliárd forint értékű fejlesztést kezd a Millenniumi Városközpontban, ahol főleg irodaházakat létesít a K&H megbízásából, és folytatja a Westend második ütemének előkészítését.

A Demján érdekeltségébe tartozó Arcadom Zrt. a kivitelezője a krakkói és a constantai városrészközpont fejlesztésének, mintegy 100 milliárd forint értékben. A társaság – versenyképes ár esetén – bevonja a megvalósításba a magyar vállalkozásokat, a constantai városrészközpont acélszerkezetét például Szegeden gyártják – erősítette meg lapunknak Sokorai István vezérigazgató. A Polus zágrábi és ljubljanai, összesen 150 milliárdos fejlesztésénél 60 milliárd forintos megrendeléshez juthatnak magyar építőipari és építőanyag-ipari vállalatok.

A Polus szerint a jelentős fejlesztéseket az teszi lehetővé, hogy a nemzetközi bankok bizalma a magyar válság ellenére töretlen a csoport iránt. Talán ez pozitívan visszahat a külföldi befektetők visszanyerésére – fűzte hozzá a társaság közleménye.

Az Arcadom indulása idején főleg a Demján-érdekeltségű cégektől kapott megrendeléseket, ám idővel fokozatosan nőtt a külső üzletek aránya, ráadásul a társaság saját fejlesztéseket is indított az elmúlt években.

A cég a magyar piacon kívül öt országban huszonöt projektet visz. Sokorai István elmondta: Krakkóban a Bonarka projektnél elnyerték a második, irodai ütem fővállalkozói megbízását, ez 20 millió eurós üzlet, s jó esélyük van a harmadik, lakásokat tartalmazó ütemnél is.

Az első, bevásárlóközponti ütemnél egy mélyépítő, egy homlokzati, illetve egy épületgépészeti munkát bíztak magyar társaságra.

Constantában csaknem tíz közepes magyar vállalkozás jutott üzlethez különböző cölöpözési, betonozási, közmű- és tervezési munkáknál. Aradon, ahol szintén bevásárlóközpontot épít a vállalat, szerkezetépítő, betonozó-, födémszállító, földmunkát végző és erősáramú rendszereket építő társaságok az alvállalkozók, mindegyiknek a magyar többségű romániai leányvállalata a partner. A Moszkvához közeli Domogyedovóban egy konténerterminál építésébe fogott az Arcadom orosz leánycége, ott magyar mérnökök kaptak kiemelt feladatot. Már tárgyalnak Oroszországba irányuló épületgépészeti, homlokzati építőanyagok exportjáról, újabb tervezési és menedzsmentmegbízásokról.

Sokorai István megerősítette: feltétlenül szeretnének elindulni újabb magyarországi közbeszerzéseken, mert nem akarnak kivonulni az itteni piacról. Nem híve a cég ugyanakkor annak, hogy a reálisan elvállalható ár alá kínálva nyerjen el megbízást, majd pótmunkákra hivatkozva „visszahozza” a végső ajánlatkor úgymond elveszített pénz egy részét. Folytatják a fővárosi kőérberki lakópark építését, a most második ütemnél tartó beruházásnál még négy ütemet terveznek, összesen körülbelül ezer újabb lakással. Itt több tucat magyar alvállalkozónak adnak továbbra is munkát. VG

MFB-hitel orosz lottóhoz

Az MFB 25 milliárd forintos állami hitelt nyújt Demján Sándor oroszországi lottóvállalkozásához. Új elem, hogy később a szintén állami Szerencsejáték Zrt. is kaphat 25 százalékot az orosz cégből.

Az üzletember érdekeltségébe tartozó Orglot Magyarország Zrt. többségi részt vett a lottót szervező orosz projektcégben.

A beruházásnál 15 százalék saját erőt ad a zrt., a hitel öt évre szól. Negyvenezer terminál itthoni öszszeszerelése és oroszországi kiszállítása la terv.

Az üzletember érdekeltségébe tartozó Orglot Magyarország Zrt. többségi részt vett a lottót szervező orosz projektcégben.

A beruházásnál 15 százalék saját erőt ad a zrt., a hitel öt évre szól. Negyvenezer terminál itthoni öszszeszerelése és oroszországi kiszállítása la terv.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.