A közúti fuvarozók sem tudják "lenyomni" a MÁV Cargót
Kovács Imre, a cég vezérigazgató-helyettese a Rail Cargo Ausztria (RCA) és a MÁV Cargo tegnapi közös sajtótájékoztatóján elmondta: a tervek szerint a MÁV Cargo az idén 92,57 milliárd forint árbevételt és 1,43 milliárd forint üzemi nyereséget könyvelhet el a tavalyi 88,02 milliárd forint bevétel és 2,01 milliárdos üzemi veszteség után.
Kovács Imre a Világgazdaságot úgy tájékoztatta, hogy az osztrák tulajdonos által felvázolt üzemi eredmény a második fél évben realizálódhat, ez az időszak a vasúti fuvarozásban egyébként is erősebb forgalmat generál. Az árbevétel növekedése pedig egyértelműen a forint gyenge árfolyamából adódó nyereség, hiszen a MÁV Cargo árbevételének 82 százaléka euróban keletkezik.
A vezető figyelmeztetett arra, hogy az év első négy hónapjában folytatódott a vasúti fuvarozást érintő gazdasági visszaesés: a közúti fuvarozók 25-30 százalékkal csökkentették az árakat, leszorítva így a MÁV Cargo díjait is.
Kovács Imre elismerte: a közúti fuvarozók drasztikus árcsökkentése miatt ugyan elvesztettek kisebb ügyfeleket, de a stratégiai partnereket hosszú távú éves díjakat rögzítő szerződésekkel próbálják megtartani. Emellett a globális visszaesés jelentősen terheli a vállalat számára fontos acél- és járműipart, ez a vasúti szállítási forgalom eséséhez vezet – tette hozzá Kovács Imre.


