Gázhoz juthat az EMFESZ
Napokon belül rendeződhet a magyar gázpiac ötödét ellenőrző EMFESZ Kft. importja – értesült lapunk. A társaság mintegy két hete nem kap gázt északkeleti szomszédunk felől, mert az ukrán Ukrtranszgaz vezetéki társaság nem szállít neki az év eleje óta a gáz tulajdonjogáról folyó vita „rendezéseként”. Az ügy az EMFESZ vevőinek ellátását nem zavarta, de a cég drágábban jutott kötelezettségei teljesítéséhez gázhoz, mint eredeti forrásából.
A megoldáshoz a múlt heti látványos, viharos esemény vezet: az EMFESZ megvált eddigi tulajdonosától, a Mabofi Holdingtól, amely ugyanúgy az ukrán Dmitro Firtas által ellenőrzött csoport része, mint a kft. gáz nélkül maradt korábbi szállítója, a RosUkrEnergo. Igaz, a Mabofi továbbra is az EMFESZ tulajdonosának mondja magát, s vissza kívánja állítani eredeti pozícióját. Ráadásul az sem tudható, ki áll a kft. új gazdája, a RosGas AG mögött. A RosGast az EMFESZ a Gazprom érdekeltségi körébe tartozónak mondta – ezt több médium Gazprom-érdekeltségnek értelmezte, többszöri cáfolatra kényszerítve az orosz gázóriást. A teljes cáfolatot az adja majd meg, ha a RosGas felfedi tulajdonosát, feltéve, ha az nem egy további offshore cég lesz.
A RosGas háttere abból a szempontból is fontos, hogy kinek a zsebébe vándorol majd az EMFESZ tevékenységéből származó haszon, a hazai piacnak viszont az az elsődleges, hogy a RosGas kitől és milyen áron szerez majd gázt a kft.-nek.
Úgy tudjuk, az EMFESZ-nek a Gazprom–E.On ellenőrzésű Panrusgáz Zrt. hoz majd be gázt, amelyet a kft. közvetlenül az E.Ontól vásárol majd meg. Vagyis nagyjából az a már most is élő megoldás állandósul, amellyel az EMFESZ azóta él, hogy az Ukrtranszgazon keresztül nem kap gázt. Az új konstrukció információink szerint kizárólag az EMFESZ nyereségességét rontja, de a cég továbbra is az eddigi áron adja el a gázt a saját vevőinek.
Egy társasággal tehát hoszszabb lesz az értéklánc, ez nyilván drágítja a beszerzést. Kérdés, hogy az új eladóknál is elérhető-e az az ezer köbméterenkénti – szakmai körök szerint – 70 dolláros diszkont, amelyet a RosUkrEnergo biztosított az EMFESZ-nek, s amelyre a kft. a magyarországi hódítását alapozta.
Mint beszámoltunk, a Magyar Energia Hivatal vizsgálja az EMFESZ idei, Ukrajnán keresztüli gázimportja hátterét. „Alapvetően ellátásbiztonsági megközelítésben vizsgálódunk, márpedig az EMFESZ-nek jelenleg is van gázforrása, ügyfelei kiszolgálása pedig nincs veszélyben” – reagált lapunknak Horváth J. Ferenc, a hivatal főigazgatója. Tudomása szerint a behozott gáz tulajdonjoga fölötti vita is hamarosan elsimul.
Az Ikronnal kezdődött a tulajdonosi sor
Az EMFESZ Kft. 2003-as alapításától az elmúlt napokig a ciprusi Mabofi Holding kezében volt. Az utóbbi mögött három magánszemély áll, közülük Dmitro Firtas ukrán üzletember került reflektorfénybe, vélhetőleg az ő részesedése a legnagyobb.Az EMFESZ új tulajdonosa, a RosGas AG névelődjét 2008. december 10-én jegyezték be Zürichben Ikron néven, élén Laki András állt. A céget ez év januárjában átnevezték RosGas AG-nek, februárban pedig átköltöztették Zugba.
Április 3-tól Gazda Tamás a 100 ezer svájci frank alaptőkéjű társaság vezetője svájci cégbírósági adatok szerint.
Gazda Tamás az EMFESZ igazgatója és az EMFESZ Polska vezetője, neve ezenfelül a magyar lótenyésztés támogatásához köthető.
Az EMFESZ új tulajdonosa, a RosGas AG névelődjét 2008. december 10-én jegyezték be Zürichben Ikron néven, élén Laki András állt. A céget ez év januárjában átnevezték RosGas AG-nek, februárban pedig átköltöztették Zugba.
Április 3-tól Gazda Tamás a 100 ezer svájci frank alaptőkéjű társaság vezetője svájci cégbírósági adatok szerint.
Gazda Tamás az EMFESZ igazgatója és az EMFESZ Polska vezetője, neve ezenfelül a magyar lótenyésztés támogatásához köthető.-->


