Az idén a tavalyi árbevétel és üzemi nyereség megduplázását, a következő években pedig a tárolókapacitás jelentős bővítését, dunai kikötő építését, egy trimodális csomópont létrehozását tervezi a tőzsdére mától bevezetett Közép-európai Gázterminál (KEG) Nyrt. – mondta a Világgazdaságnak Steier József, a társaság operatív vezérigazgatója. A tervek beleillenek a KEG azon stratégiájába, amely szerint a tevékenysége a cseppfolyós propán-bután gáz (LPG) tárolása mellett az elmúlt években fokozatosan kiegészült energialogisztikai szolgáltatásokkal. A társaság árbevétele tavaly csaknem 1,3 milliárd forint volt 142 milliós üzemi eredmény mellett, ebben az évben a most tőzsdére lépő cég 2,5 milliárdos forgalommal és 300 millió forint feletti üzemi eredménnyel számol. „Jelentős bővülést várunk az exportbevételeinkben, elsősorban a délszláv területeken, ahol erős üzleti kapcsolataink eredményeképpen a tavalyi 50 millió forintos árbevételünk az idén akár meg is tízszereződhet. Itthon pedig az általunk kifejlesztett robbanásbiztos gázpalackoktól, a Stafétagáz termékcsaládtól számítunk nagy ugrásra, nagyrészt azért, mert a piacon egyedülálló módon nagyon kis méretű, ötkilós és nagyon nagy, 45 kilós kiszerelésben is forgalmazzuk ezeket” – indokolta az optimista várakozásokat lapunknak Steier József. „A következő öt évben nincs reális esély arra, hogy akár a Nabuccón, akár a Déli Áramlaton keresztül földgáz érkezzen Közép-Európába. Ezért az LPG gáz mint a földgázt kiegészítő és az ellátási rendszer biztonságát növelő erőforrás előtt hatalmas lehetőség áll. Ezt próbáljuk kihasználni” – mondta.
A fejlesztések tekintetében is ambiciózusak a KEG Nyrt. tervei: a társaság tavaly alakította ki Dunaalmáson, a cég székhelyén Európa legnagyobb, 4000 köbméternyi LPG tárolására alkalmas szivartartályát, jövőre pedig három további ugyanekkora tartályt adnak át. A jelenlegi 4752 köbméteres össz-tárolókapacitásukat 2014-re 130 ezer köbméterre szeretnék növelni. A telephelyükön ennek érdekében ez évtől 2014-ig összesen mintegy 33 milliárd forintnyi beruházást terveznek, a tárolókon kívül ebbe beletartozik egy dunai zárt medencés ADR-kikötő kialakítása is.
A KEG részvényeivel mától lehet kereskedni a Budapesti Értéktőzsdén. Az A sorozatú, 400 forint névértékű részvényekből összesen 2 262 000 darabot vezetnek be a tőzsdére, 1580 forintos árfolyamon. A KEG a tőzsdei megjelenésre 50 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást kapott. NM
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.