Szolgáltatóipari kihívások
Rugalmasabb munkaügyi szabályozás, szélesebb, gyakorlatiasabb ismereteket adó oktatás és még több megfelelő irodakomplexum kell ahhoz, hogy a jelenleginél is több globális cég hozza Magyarországra szolgáltató központját. Így foglalható össze a terület hazai és nemzetközi szakértőinek véleménye a szolgáltató központok helyzetéről. A héten Budapesten rendeznek nemzetközi konferenciát a témában.
Hozzánk az ezredfordulótól jönnek ezek a befektetések, ebben a szektorban eddig több mint ötven cég telepedett meg és közel 25 ezer „fehérgalléros” munkahelyet létesített pénzügyi, számviteli, HR- és informatikai szolgáltatások végzésére. Ezek egy része frissen végzett egyetemistákat és főiskolásokat is alkalmaz, így nem véletlen, hogy főként egyetemi városokba települnek. A vállalatok ma már nem csak Budapestet részesítik előnyben, a vidéki listán Debrecen, Miskolc és Székesfehérvár is két ilyen centrummal szerepel, de Pécsett és Békéscsabán is megtelepedett már szolgáltató központi befektető. A nagyobbak – EDS, IBM, Morgan Stanley, Tata Consulting – egyenként 500–1700 munkahelyet teremtettek, de számos más multi is létesített 50–600 fős regionális szolgáltató központot. Egy részük folyamatosan bővíti a profilját és ezzel együtt a létszámot is.
E centrumok szerepe a jelenlegi válsághelyzetben még inkább felerősödik, hiszen ezek révén a beruházó anyacégek akár 30-40 százalékkal is javíthatják az adott profil költséghatékonyságát – emelte ki Rétfalvi György, a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Ügynökség, az ITD Zrt. vezérigazgatója. Hozzátette: a tíz nemzetközi befektető közül, amelyekkel jelenleg is tárgyalnak, csupán három telepítene szolgáltató központot, de az általuk foglalkoztatandó többezres létszám a felét is jelentheti az összes új beruházásénak.
Suhajda Attila, a Magyar Outsourcing Szövetség elnöke szerint a magyar munkaerő legfőbb erőssége, hogy lojális, rugalmas, nyitott az újra, hajlandó többet tanulni, ám tudása inkább egy-egy területen mutat kellő mélységet, miközben a beruházók főként a csapatmunkát ismerő, jó problémamegoldó és általában a gyakorlatiasabb munkatársakat keresik. Ezt támasztja alá az IBM székesfehérvári központjának a vezetője, Georg Dietz is, aki szerint a hiányzó tudás megszerzéséhez cégüknél három-hat hónapos tréninget tartanak az új alkalmazottak számára.
Szakértők egyelőre megosztottak annak megítélésében, hogy milyen hatással lehet az ágazat további globalizációjára Washington tervezett adószigorítása, amely megvonná a külföldön munkahelyeket teremtő amerikai vállalatok adókedvezményeit. Rétfalvi György szerint ez inkább az adóparadicsomokat kereső pénzügyi befektető cégekre vonatkozna. Suhajda Attila viszont úgy gondolja, a terv érintheti az ilyen beruházókat is, de inkább népszerűségkereső, nem hinné, hogy ezzel Amerikában lehetne tartani ezeket az álláshelyeket.
Új beruházások
Az ITD Hungary az év első négy hónapjában 52 milliárd forint értékben jelentett be beruházást Magyarországon.Ezek révén 2295 új munkahely jön létre. Olyan vállalatok döntöttek a magyarországi bővítés mellett, mint a Vodafone, az IBM vagy az Infineon, és olyan újonnan érkező cég szavazott bizalmat Magyarországnak, mint a British Petrol, amely 1100 fős beruházást hajt végre.
Ezek révén 2295 új munkahely jön létre. Olyan vállalatok döntöttek a magyarországi bővítés mellett, mint a Vodafone, az IBM vagy az Infineon, és olyan újonnan érkező cég szavazott bizalmat Magyarországnak, mint a British Petrol, amely 1100 fős beruházást hajt végre.-->


