Cégvilág

Vendégmunkások nélkül műtétek maradnának el

Két fővárosi és 18 vidéki kórház nyújtott be pályázatot az OFA által meghirdetett közmunka programra. A 334 közmunkás egyelőre nem áll be a betegellátásba. Helyenként kevés a szakorvos is.

A kórházak 334 közmunkás foglalkoztatását igényelték - tájékoztatott az Egészségügyi Minisztérium sajtóosztálya. A szükséges pénzt az Országos Foglalkoztatási Alapból (OFA) fedezik. A munkaügyi miniszter lapunknak elmondta: a közel 4,5 milliárd forintból az idén 5090 ember vehet részt a hatféle programban. Ezek egyike a gyógyító ágazatban zajlik.

Valamelyest enyhülhet az egészségügy több ágazatában már kritikussá váló nővérhiány - állítja Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke, a 334 jelentkező nem kevés, hiszen évente nagyjából ennyien végeznek ápolóként a hazai iskolákban. Így, ha folyamatosan meghirdetnék a pályázatot, pár év alatt meg lehetne állítani a vészes szakdolgozóhiányt.

Nem csak a nővér kevés, foghíjas az orvosi kar is. Ezért kénytelenek elfogadni a kórházvezetők azt a gyakorlatot, hogy a hiányzó szakorvosokat más intézményekből elcsábított és vállalkozóként foglalkoztatott doktorokkal pótolják – mondja Varga Ferenc, a Kórházszövetség elnöke. Bizonyos szakmákban, az altatóorvosokéban, traumatológusokéban annyira kritikus a helyzet, hogy a „vendégmunkások” nélkül műtétek maradnának el. Tény ugyanakkor, hogy az orvoshiány nem érint minden kórházat, ám a mobilitás hiánya miatt az egyeskórházakban fölöslegessé vált doktorok nem képesek a mobilitásra. Pedig - mingt azt a kórházszövetség állítja - az ÁNTSZ irányításával hamarosan elkészülő új gyógyítási minimumfeltételek a tárgyi feltételek mellett előírják a kötelezően biztosítandó lészámot is. Így könnyen meglehet, hogy amely intézményben nem lesz megfelelő számú orvos vagy ápoló, nem kap működési engedélyt a tisztiorvosi solgálattól. Az ápolói karban a közmunkások foglalkoztatását sikeresnek tartják a benne résztvevő intézmények.

Ezen fölbuzdulva az Egészségügyi Minisztérium azt tervezi, hogy az év második felében a fekvőbeteg-ellátó intézmények mellett a járóbeteg-ellátásra is kiterjezti a közmunkások foglalkoztatását.

Az egészségügybe jelentkezett munkanélküliek - előzetes ismerkedést követően - áprilisban álltak be a kórházakba, ám egyelőre nem dolgozhatnak a betegágy mellett. Közülük 155-en gyakorló ápoló szakképesítést kívánnak szerezni, 61-en ápolási asszisztens képzést kapnak, 66-an kórházi kisegítőként, 28-an adminisztratív segítőként dolgoznak, 24-en szakképzettként kerültek be programba. A foglalkoztatás költségeire az intézményi 10 százalék önrész mellett 382,7 millió forint a megítélt támogatás. Az ápoló képzés időtartama fél évvel túlnyúlik a programon, ám a résztvevők bérét és járulékait az OFA további 395 millió forinttal támogatja.

közmunka nővérek orvosok
Kapcsolódó cikkek