Hiába számít Jim Carrey-re a Disney?
A Deutsche Bank mindössze 31 millió dolláros bevételt vár a Karácsonyi énektől az első hétvégén, ezzel a pénzintézet elemzői nem túl vidám képet festenek a stúdió várható eredményeiről - tudósít az AP.
A Disney filmje az AP információi szerint az első helyen nyitott a hétvégi bemutatót követően, de jóval a 2000-ben a mozikba kerülő Grinch alatt teljesített. A Deutsche Bank úgy látja, a szintén Jim Carrey főszereplésével készült alkotás kapcsán 50 millió dolláros leírásra számíthat a Disney 200 millió dolláros költségvetés mellett.
A Disney csütörtökön teszi meg harmadik negyedéves jelentését. A német pénzintézet előzetes becslésében 40-ről 2 centre vágta a cég várható részvényenkénti bevételét. A Deutsche Bank jó hírként közölte, hogy a leírásokra a pénzügyi év végén került sor, így 2010-et tiszta lappal kezdi a vállalat.
Doug Mitchelson "nagyon elkeserítőnek" nevezte a Disney filmstúdió eredményeit, példaként hozva a G-Force című animáció és az Egy boltkóros naplója című filmek kapcsán elszenvedett veszteséget.


