Cégvilág

Saját szaküzletekkel jön az Ecco

Több mint egymillió eurót szán a dán Ecco cipőmárka arra, hogy másfél éven belül 8-10 saját szaküzletet nyisson Budapest vásárló utcáiban és frekventált helyen lévő bevásárló központjaiban.

A cég jövőre már legalább 35 ezer pár értékesítését tervezi, s egy üzlete már működik az Aréna Plazában, a második a jövő héten nyit a budai Skála helyén épült Allee bevásárló központban, majd a hónap közepén a WestEndben is lesz egy üzlet. Decemberben pedig a Premier Outletben is nyílik egy Ecco-bolt.

Amint a cég regionális marketing igazgatója, Katarzyna Sawko-Thejlade elmondta, arra építenek, hogy a magyar cipőpiac jelentősen fejlődni fog a következő években, és különösen a prémium szegmensben, ahol az Eccónak kevés versenytársa van Magyarországon.

A válság miatt érezhetően szűkült a piac, és amíg korábban az egy főre jutó cipővásárás 2,5-3 pár volt, most nem beszélhetünk 2,2 párnál, vagyis összesen 22 millió párnál többről. A 2,2 pár nagyjából a nyugat-európai szint felének felel meg.

 Az Ecco 1963-ban kezdte a munkát egy dán kisvárosban. Ma Kína mellett Indonéziában, Thaiföldön és Szlovákiában vannak gyárai, és az említett ázsiai országokban lévő cserzőüzemei termelésének jó részét más gyártóknak értékesíti. Tavaly világszerte 17,6 millió pár cipőt értékesített a cég 3700 üzletben, amelyből közel 880 saját szaküzlet, és ezek számát folyamatosan bővíteni akarja. Legnagyobb piacai az Egyesült Államok, Oroszország, Németország és Svédország, s csak ezek után következik Dánia. A cég forgalma az elmúlt évben 722 millió euróra emelkedett a 2007-es 701,3 millió euróról.

Ecco szaküzlet WestEnd cipő Allee
Kapcsolódó cikkek