Cégvilág

Sorban álló új orvosságok

Megtakarítás lesz a tb-kasszában, a tömeges járványt is tudnák kezelni

Az idei 300,04 milliárd forinthoz képest kétmilliárddal kellene növelni az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) jövő évi gyógyszerkasszáját ahhoz, hogy végre a támogatotti gyógyszerkörbe kerüljön az a 17 innovatív orvosság, amely egy éve vár a befogadásra – mondta lapunknak Molnár Márk, az OEP ártámogatási főosztályának vezetője. Ám ez csak az egyik feltétel, szükség lenne jogszabály-módosításra is.

Ezek elsősorban a népbetegségnek számító onkológiai, szív- és érrendszeri betegségek orvosságai, de van köztük néhány, speciális betegség kezelésére szolgáló is, amelyek hosszú procedúra után, több mint egy éve estek át az Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet (ESKI) bizottságainak szigorú szakmai és költséghatékonysági vizsgálatain – tudtuk meg Szolyák Tamástól, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének elnökétől.

Lerótták a cégek az ESKI-nek a készítményenkénti 1,5 millió forintos eljárási illetéket is, eddig hiába. Pedig az új szerek bizonyítottan egészségnyereséget produkálnak, ez pedig a beteg és a biztosító számára is fontos. Tb-listára kerülésük érdekében a cégek az egyéni alkuk során készek figyelembe venni a gyógyszerkassza finanszírozhatóságát. Ám ez utóbbi nem okozhat gondot, hiszen a gyártókra kivetett 12 százalékos különadóból bőven jutna az újak támogatására – mondta az elnök.

További részletek a holnapi Világgazdaságban!

gyógyszerek gyógyszeripar egészségügy tb-kassza finanszírozás
Kapcsolódó cikkek