tb-kassza

Gyógyszerkassza - Így keményít be a kormány

Akciótervet fogadott el a kormány az idei 343,5 milliárd forintos gyógyszerkassza betartására, amely hamarosan az Országgyűlés elé kerül. Hatására az idén 26,3 milliárdos megtakarítás érhető el – mondta Szócska Miklós, az egészségügyért felelős államtitkár a tegnapi kormányszóvivői tájékoztatón.
2011.05.18 Olvasási idő:

Jókora pofont kapott hárommillió pénztártag a kormánytól

Jókora pofont kapott a hárommillió magán-nyugdíjpénztári tag a kabinettől: Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter tegnapi bejelentése szerint azok, akik a jövőben is ragaszkodnak a második pillérhez, elveszítik állami nyugdíjjárandóságukat.
2010.11.25 Olvasási idő:

Rövidülhetnek a kórházi várólisták

Jövőre lazul az évek óta merev gyógyítási korlát az egészségügyi intézményekben, tervek szerint a kórházaknál 10, a járóbeteg-ellátásban 20 százalékos túllépést engedélyez számukra az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) – mondta lapunknak adott interjújában Sélleiné Márki Mária, az OEP új főigazgatója.
2010.11.24 Olvasási idő:

Tartható a hiánycél - 270 milliárdot kell ledolgozni

Közel harmadával haladja meg az éves államháztartási deficitcélt a költségvetés első tízhavi hiánya – derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium közzétett jelentéséből.
2010.11.23 Olvasási idő:

A foglalkoztatáson múlik a „nyugdíjbéke”

2010.11.23 Olvasási idő:

Milliárdokat kapnak a kórházak

Év végére elérheti a százmilliárd forintot a magyarországi kórházak adósságállománya. Saját megtakarításának egy részét kapja csak vissza az egészségbiztosító.
2010.10.20 Olvasási idő:

Csepp a tengerben a forrás

Év végére elérheti a százmilliárd forintot a magyarországi kórházak adósságállománya
2010.10.20 Olvasási idő:

Sorban álló új orvosságok

Megtakarítás lesz a tb-kasszában, a tömeges járványt is tudnák kezelni
2009.11.26 Olvasási idő:

Még nem érződik a vizitdíj eltörlése - 60 milliárdos többlet a tb-kasszában

Májusban és áprilisban még nem éreztette hatását a vizitdíj eltörlése legalábbis az egészségügy költségvetésében - írja a Népszava.
2008.06.14 Olvasási idő: