Cégvilág

A Siemens Kínára fogad

Az üzleti tevékenység súlypontja összességében az Egyesült Államokról és Európáról Kinára tolódik el - véli a Siemens vezérigazgatója.

Peter Löscher Pekingben nyilatkozott, ahol a DPA hírügynökségnek elmondta: a Siemens az elmúlt üzleti évben 7 százalékkal növelte Kínába irányuló üzleti forgalmát. Kínai látogatása során a Siemens 197 millió euró értékben írt alá szerződéseket és kooperációs megállapodásokat. 

Richard Hausmann, a cég kínai részlegének vezetője szerint csupán az ázsiai ország konjunkturális programja 2012-ig 20 milliárd jüan értékben hozhat üzleteket a Siemensnek, amely tavaly 57 milliárd jüan - mai értéken 5,6 milliárd euró - összegű forgalmat bonyolított le Kínával. Az újabb rendelések értéke 65 milliárd jüan. A Siemens 43 ezer dolgozót foglalkoztat az ország, ahol több mint 90 vállalatot és 61 regionális irodát működtet. Hausmann szerint a Siemens az ázsiai országban kétszer akkor ütemben fejlődhet, mint a nemzetgazdaság.

A cég vezére két hónapja közölte, a gazdasági válság strukturális torzulásokat hagyott hátra. "Vannak üzletágaink, amelyeknél 70 százalékkal esett vissza a beérkező megrendelések állománya. Ezt nem lehet zsebre tett kézzel szemlélni." A Siemens ezért újabb elbocsátásokról dönthet. Peter Löscher 2008 nyarán világszerte 17 ezres leépítést jelentett be az igazgatási és értékesítési területeken. A konszern jelenleg 409 ezer alkalmazottat foglalkoztat, ebből 128 ezret Németországban.

kooperáció rendelés Siemens
Kapcsolódó cikkek