Cégvilág

BKV-botrány: rendkívüli felmondás vár az igazgatóra

Előkészítették Sziebert György, a BKV korrupcióval gyanúsított jogi igazgatójának rendkívüli felmondását

Székelyné Pásztor Erzsébet a HírTv-nek tagadta, hogy a cégnél tudtak volna a jogi igazgató kétes ügyeiről. A szóvivő ugyanakkor elmondta: a szeptember óta tartó belső vizsgálatok során már 10 olyan, jogilag aggályos szerződést találtak, melyek miatt feljelentést tett a BKV. Ennek ellenére a cégnél kötött megállapodások jogszerűségéért felelő jogi igazgatót mindeddig nem vonták felelősségre.

Mint azt korábban a Világgazdaság Online is megírta, még péntek este őrizetbe vette a rendőrség a Budapest Airport jogi igazgatóját és volt helyettesét, aki most a BKV jelenlegi jogi igazgatója. Bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel, csalással és hűtlen kezeléssel gyanúsítják őket.

 

Hardy Mihály, a BA kommunikációs igazgatója is csak annyit mondott, hogy tudnak az ügyről, de semmilyen részletet nem közölt.

A BRFK egyébként már március óta nyomoz a BKV-nál különböző okok miatt. Két, párhuzamosan zajló büntetőeljárás folyik: az egyik a több tízmilliós végkielégítéseket, a másik a különböző tanácsadói szerződések törvényességét vagy jogszerűtlenségét tisztázná. Ezzel párhuzamosan a BKV is vizsgálja a cégnél az elmúlt években kötött szerződéseket.

A közlekedési vállalat vezérigazgatója szerint a főként 2007-2008-ban kötött menedzserszerződések több mint 800 millió forint kárt okoztak a cégnek. A BKV munkaügyi pereket indított - azt reméli, hogy az elveszített összeg töredékét, százmillió forintot visszakövetelhet a korábbi dolgozóktól.

BA BKV Bűnügyek szerződések korrupció
Kapcsolódó cikkek