Cégvilág

Visszasírják a Slágert és a Danubiust a hallgatók

Két hónappal a Danubius és a Sláger Rádió megszűnése után a magyar rádióhallgatók nagy része továbbra is visszasírja a régi adókat. A KutatóCentrum és a Marketing&Media felmérése szerint a 18-64 évesek kétharmada hiányolja valamelyik csatornát, a Juventus Rádiónak ugyanakkor jót tett az átrendeződés.

A Danubius és Sláger Rádió megszűnése utáni űrt még nem tudta egyetlen csatorna sem maradéktalanul betölteni: a 18-64 éves rádióhallgatók kétharmada hiányolja valamelyik adót – többek között ez derült ki a Kutatócentrum és a Marketing&Media villámkutatásából. Az 1512 fő megkérdezésével zajló felmérés eredménye szerint a Slágert hiányolják többen: a megkérdezettek 58 százalékának hiányzik, míg a Danubius 45 százaléknak.

Ennek részben az az oka, hogy a Danubius népszerű műsorai és műsorvezetői továbbra is hallhatóak az újonnan induló Class FM-en. „A felmérés ideje alatt a Neón újraindult a közkedvelt reggeli műsor, a Bumeráng, ami várhatóan nemcsak a hallgatók hiányérzetét csökkenti majd, de az új hallgatottságának is jót fog tenni” – értékelte az eredményeket Barcza Enikő, a KutatóCentrum üzletág igazgatója. A nőket és a 18-24 éveseket érintette érzékenyebben a változás, míg a férfiak és a 25-44 évesek közel 40 százaléka nem hiányolja a megszűnt adókat.

A két országos rádióadó, a Danubius és a Sláger Rádió megszűnése a piaci viszonyokat is alaposan átrendezte. Két hónappal a döntés után még mindig a Juventus tűnik a változás győztesének.

A korábban leghallgatottabb rádió, a Sláger megszűnésével a Juventus tört az élre: a 18-64 éves rádióhallgatók 27 százaléka hallgatja rendszeresen ezt a csatornát. Ugyanakkor az új rádióknak is sikerült megvetniük a lábukat: a Class FM a második helyen áll a hallgatottsági listán, míg a Neo az MR2-Petőfi Rádió után nem sokkal lemaradva a negyedik.

A jó startot igazolja, hogy a fiatal, 18-34 év közöttiek körében már a Class FM vezeti a hallgatottsági versenyt, megelőzve a Juventust és a Rádió1-et. 35 év felettiek körében ugyanakkor a Neo szerepel jobban a két induló csatorna közül.

Class FM hallgató KutatóCentrum felmérés NEO FM Marketing&Medig Danubius Sláger
Kapcsolódó cikkek