Cégvilág

Furcsa eredményt mért Magyarországon az Eurobarométer

A megkérdezettek 77 százaléka (teljesen) egyetért az Európai Unióban azzal, hogy ösztönözni kell a termelőket a biotechnológiai előnyök kihasználására – derül ki az Eurobarometer év elején végzett, nemrég nyilvánosságra hozott kutatásának eredményeiből.

A vizsgálat Magyarországot azok közé a tagállamok közé sorolta, amelyekben az átlagnál is nagyobb, 86-100 százalékos a támogatási arány. Az hivatalos közvélemény-kutató szervezetének számító intézmény a Közös Agrárpolitika (KAP) elfogadottságáról készített összeurópai felmérést, amelynek része volt a biotechnológiára vonatkozó kérdés is. Az Eurobarometer valamennyi tagállamból összeállított, több ezres reprezentatív „embermintán” tesztelte kérdőíveit - írta az agromonitor.hu.

Megdöbbentő eredményt hozott Magyarországon a nemrég felmérés, mert nálunk eddig egyértelműen elutasító vélemény alakult ki a genetikailag módosított szervetek (gmo) felhasználásával szemben – vélik ágazati szakértők. A vizsgálat megállapításai ráadásul teljesen ellentétesek a hazai politikai állásponttal is, hiszen a most leköszönő parlament pártjai konszenzussal léptek fel a gmo-növények hazai köztermesztése ellen (és a választásokon győztes Fidesz továbbra is egyértelműen kiáll a gmo-mentes mezőgazdaság mellett).

A pontos felmérési eredmény szerint az unióban a megkérdezettek 36 százaléka teljesen egyetértett, 41 százaléka egyetértett, 9 százaléka nem igazán értett egyet, 4 százaléka egyáltalán nem értett egyet a gmo alkalmazásával, 10 százalékuk pedig nem tudta a választ. A 86-100 százalékos besorolás Magyarország esetében azt jelentette, hogy a biotechnológiai kérdésnél a teljesen egyetértők és az egyetértők együttes aránya nálunk volt az egyik legmagasabb az EU-tagok között (Svédország, Dánia, Csehország, Szlovákia és Szlovénia mellett).

Az Eurobarometer év eleji vizsgálata azért is érdekes, mert a stratégiainak tűnő kérdésekre adott válaszok jókora ellentmondásokat is takarnak. Így például az uniós válaszadók 84 százaléka (teljesen) egyetértett azzal is, hogy az EU-nak ösztönöznie kell termelőit az organikus (bio) terméket előállítására, miközben – a már említett módon – a gmo-ügyet is támogatta. A megkérdezettek szintén nagy arányban (83 százalékban) helyeselték, hogy Brüsszel több előállítására vegye rá az agrártermelőket.

felmérés eurobarométer mezőgazdaság GMO
Kapcsolódó cikkek