Másfélszer annyit kereshet, aki jól használja a mesterséges intelligenciát - kiderült, mely területeken a legnagyobb a prémium
A mesterséges intelligencia (MI) munkaerőpiaci térhódításáról szóló vita évek óta tart. Vannak, akik az emberi munkát féltik, mások szerint ez a korszak inkább arról szól, hogyan tanulunk meg együttműködni az új technológiákkal. Katkics Attila HR-szakértő szerint Rab Árpád jövőkutató egy korábbi interjúban jól összefoglalta a várható hatásokat: nem az MI veszi el a munkát, hanem az emberek közötti különbség nő meg, attól függően, ki tudja hatékonyan használni a technológiát, és ki nem.

Ez a digitális szakadék már most látszik, nemcsak egyéni, hanem vállalati szinten is
– hangsúlyozta Katkics Attila HR-szakértő. „Azok a szakemberek, akik beépítik az MI-eszközöket (ChatGPT, Copilot, Notion AI, Midjourney stb.) a mindennapjaikba, gyorsabban és hatékonyabban dolgoznak” – tette hozzá.
A szakértő példaként említette, hogy
egy marketinges MI használatával percek alatt tervez kampányt, egy elemző napokat spórolhat meg az adatfeldolgozással.
„Az ilyen hozzáállás egyértelműen értékesebb munkavállalót jelent” – fogalmazott.
Nem csak egyéni, céges szinten is nő a különbség
„Az MI-t a működésükbe tudatosan beépítő vállalatok (pl. toborzásban, ügyfélszolgálatban, logisztikai optimalizálásban) már most költség- és időelőnyben vannak a versenytársaikkal szemben. Fontos megérteni: nem a munkahelyek szűnnek meg, hanem a munkakörök bizonyos részei alakulnak át. Az adminisztratív, ismétlődő elemeket (pl. adatbevitel, dokumentum-összefoglalás) egyre gyakrabban végzi MI, viszont az emberi döntés, kapcsolattartás és értelmezés továbbra is kulcsfontosságú” – magyarázta Katkics Attila.
Az MI-vel való hatékony kommunikáció, a kritikus gondolkodás és az eredmények értékelése ma már kézzelfogható versenyelőny.
„A legtöbb álláshirdetésben ugyan ez még nem jelenik meg, de a HR-szakmában tudjuk, a háttérben ez már egy valós szelekciós szempont” – árulta el a szakértő.
„Egy ügyvéd, aki MI-t vet be szerződés-ellenőrzésre, időt nyer. Egy orvos, aki MI-t használ a diagnosztikában, pontosabb adatokat lát. Egy diszpécser, aki MI-vel optimalizálja az útvonalakat, kevesebb hibával és gyorsabban dolgozik. A modern gazdálkodásban pedig már megszületett a »digitális agronómus«, az a szakember, aki MI-modelleket értelmez és a terméshozamokat optimalizálja” – mondta el a HR-szakértő.
Fontos azonban látni:
az MI nem információt ad, hanem tartalmat hoz létre. Ezért az igazi kompetencia a produktív és etikus együttműködés, azaz azt tudni, hogy mikor segít, és mikor nem szabad ráhagyatkozni
– hívta fel a figyelmet Katkics Attila.
A nemzetközi felmérések szerint az MI-eszközöket rutinszerűen használó munkavállalók átlagosan 25–35 százalékkal magasabb fizetést kapnak azonos munkakörben. Egyes szakterületeken, például a marketingben vagy az adatkezelésben, ez akár 50 százalékos prémiumot is jelenthet. Ez nem külön „MI-bérpótlék”, hanem annak az eredménye, hogy az ilyen munkavállaló több értéket termel: gyorsabb, pontosabb, kezdeményezőbb.
A HR-szakértő hozzátette, hogy ma még kevés helyen mérik direkt módon az MI-hozzáértést, de egyre több cég figyeli, hogyan viszonyul a jelölt az új technológiákhoz.



