Cégvilág

Százmilliós beruházás Oroszlányban

Százmillió forintos beruházással megduplázza üzemének területét a Kolcsár pékség Oroszlányban, a beruházást ötven millió forint, vissza nem térítendő támogatással segítette a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség - mondta az MTI-nek a vállalkozás kereskedelmi vezetője.

"Eddig a 81 embert foglalkoztató vállalkozás két, egymástól 16 kilométerre működő üzemben dolgozott. A bővítéssel a kenyérgyártó részleg mellé, Oroszlányba kerül a jelenleg Várgesztesen működő cukrászüzem, az összes dolgozó megtartásával" - tette hozzá Kolcsár Ildikó.

A vállalkozás húsz évvel ezelőtt indult, akkoriban azzal teremtett új értékesítési trendet, hogy mozgó pékáru boltnak berendezett járműveivel kereste fel a településeket. Jelenleg 35 féle kenyeret és 100 féle édes és sós péksüteményt juttatnak el mozgó boltjaikkal közel 50 településre, ezenkívül mintaboltokat tartanak fent és beszállítói az egyik hazai, német tulajdonú élelmiszer-áruház csoportnak.

A cég 2007-ben 328 millió forintos nettó árbevételt ért el, amely 2008-ban 378 millióra növekedett, az értékesítés 80 százalékát saját mintaboltok és mozgóboltok segítségével bonyolítják. Az új cukrászüzem létrejöttével minimum 10 százalékos árbevétel növekedést terveznek.

Kolcsár pékség Oroszlány
Kapcsolódó cikkek