A felmérésből kiderül, hogy Magyarországon a cégek 86 százalékánál jelen van a partnerek nemfizetéséből eredő kockázat. A válaszadó társaságoknak csupán 14 százaléka nyilatkozott úgy, hogy egyáltalán nem jelent számára kockázatot a vevői nemfizetés. Legnagyobb részük (csaknem egyharmaduk) közepesnek ítélte meg az ebből adódó rizikót. A megkérdezettek 13 százaléka ennél is nagyobb kockázatot tulajdonított partnerei nemfizetésének.
A területek szerint is megoszlanak a nemfizetési kockázatra vonatkozó vélemények. A legjobbnak a helyzetet Győr- Moson-Sopron, Zala és Somogy megye vállalatai értékelték, míg a legnagyobb kockázatot Veszprém, Hajdú-Bihar, Baranya, Jász-Nagykun-Szolnok megyében látják.
A kutatás a kis- és középvállalatokra koncentrált a megkérdezéskor. A 300 és 1000 millió forint közötti éves árbevételű cégek értékelik a leginkább úgy, hogy számukra jelentős kockázatot jelent partnereik nem teljesítése. A foglalkoztatottak létszámának tekintetében a 5–9 főt foglalkoztató cégek érzik magukat a nemfizetésnek leginkább kitéve, míg az 50–249 főt foglalkoztató vállalatok stabilitásuknak köszönhetően kisebb kockázatot tulajdonítanak a vállalati nemfizetésnek – összegzi a PartnerControll.hu.
Mivel a felmérésből egyértelműen kiderül, hogy a partneri nem- vagy késve fizetés kockázatot jelent, mindenképpen számolni kell ezzel. Gede Ildikó, a ParnerControll .hu kockázatkezelési konzulense elmondta, hogy a magyar vállalatok egyre nagyobb százalékát foglalkoztatja ez a probléma, és kezd el érdeklődni partnerei olyan pénzügyi adatai után, mint például eladósodottságuk, fizetési szokásaik, pénzügyi minősítésük változása. Ezért a PartnerCont-roll.hu 2010. október 1-jétől egyfajta „üzleti jelzőlámpaként” iránymutatást nyújt, hogy mely cégekkel érdemes kapcsolatot létesíteni. A rendszer különlegessége a konzulens szerint abban rejlik, hogy a cégminősítés minden esetben objektív adatokon nyugszik, és a PartnerControll.hu felhasználói korlátlan számú cég minősítését vizsgálhatják. A cégminősítéshez az objektív adatokat az évente frissülő pénzügyi eredmények és a naponta frissülő negatív események – bírósági végrehajtások, APEH-büntetések, munkaügyi bírságok, működést befolyásoló történések – nyújtják, melyeket a szolgáltató egyedi statisztikai, szakértői módszereivel dolgoz fel. A PartnerControll.hu kockázatosnak, óvatosan kezelendőnek, vagy rendben levőnek minősíti a cégeket, mely iránymutatást ad az üzleti kapcsolat kockázatosságáról, és megfelelő döntési alap halasztott fizetés engedélyezésekor. A céginformációs szolgáltató ezzel az eszközzel már a kis- és középvállalatok számára is egyszerűen értelmezhető, könnyen elérhető üzleti és pénzügyi döntést elősegítő eszközt kíván adni.
A cég megjegyzése szerint a partneri nemfizetés előrejelzése és mérséklése, valamit kezelése elengedhetetlen azoknak a vállalatoknak, amelyek hosszú távon talpon akarnak maradni. A sikeres vállalatok üzleti folyamatai elképzelhetetlenek a vevők pénzügyi adatainak, fizetőképességének vizsgálata, illetve az együttműködés alatt a partnerek pénzügyi helyzetének folyamatos nyomon követése nélkül. VG
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.