Cégvilág

Visszafizeti az állami pénzt az Omninvest - Csak nem most

A kétmilliárdos pályázati pénzből vakcinagyártó sor készült, de a megrendelés részletei ismeretlenek

Hivatalos információja nincs a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalnak (Kehi) arról, hogy az Omninvest Kft. megkezdte volna annak a kétmilliárd forintos közpénznek a visszafizetését, amelyet 2006-ban nyújtott számára a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) – válaszolta a Világgazdaság kérdésére a Kehi kommunikációs osztálya. Ám a Kehi felé ismertetett ajánlatuk nem azt tartalmazta, hogy egy összegben fizetik vissza a támogatást. Több év alatt, részletekben teszik azt – közölték lapunkkal.

Az Omninvest ügyében ez év július 26-án rendelte el a Kehi-vizsgálatot a közigazgatási és igazságügyi miniszter. Lehetségesnek tűnt ugyanis, hogy a cég 2006-ban önmagát bízta meg az új influenzajárvány elleni oltóanyag kifejlesztésével, s azért is, mert az Európai Bizottság Versenypolitikai Főigazgatósága szintén vizsgálatot folytat az oltóanyaggyártónak akkor juttatott kétmilliárdos állami pályázati pénz ügyében.

Azért kérdeztük meg a Kehit, mert az Omninvest Kft. a napokban közleményben tudatta: viszszafizeti az összeget. Szerettük volna megkérdezni annak részleteiről a céget, de Németh Zsolt szóvivő elhárította a kérésünket. Közölte, hogy arról a pénzt a számukra juttató NKTH elnökségét kérdezzük, „a megállapodás részleteiről nélkülük nem áll módunkban nyilatkozni”.

Megfogadva a tanácsot, ezt napokkal ezelőtt meg is tettük, de választ máig nem kaptunk, ismételt érdeklődésünkre türelmünket kérték.
Egyébként az Omninvestnél a helyszíni vizsgálatot és a dokumentumok ellenőrzését a Kehi befejezte. A végleges jelentés megírásán az ellenőrök még dolgoznak, a jelentéstervezeteket az érintettek hamarosan megkapják s észrevételeket tehetnek. A Kehi úgy látja, hogy a vizsgálat eredményesnek mondható, mivel az Omninvest Kft. és az Omninvest Development Kft. (amely az Omninvest leányvállalata) az ellenőrzés lezárulta előtt felajánlotta, hogy a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatalnak közel kétmilliárd forint közpénzt visszafizet.

A társaság közleménye szerint az összeg visszafizetésére vonatkozó kötelezettségvállalásról az új magyar tulajdonosok döntöttek. Egyrészt a cégnél lévő több száz munkahely megőrzése érdekében, valamint azért, mert nem akarták, hogy a pályázati kifizetések elszámolása során a magyar állam konfrontálódni kényszerüljön az illetékes szervezetével.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy az Omninvest Development Kft. pályázaton való részvétele, a támogatási szerződés megkötése az akkor hatályos magyar jogszabályoknak megfelelt. Hozzátették azt is: csak ez év tavaszán vált ismertté, hogy az Európai Bizottság Versenypolitikai Főigazgatósága vizsgálatot folytatott a támogatással kapcsolatban, s ennek során megállapította, hogy a szóban forgó kutatási tevékenység elszámolása uniós rendeletbe ütközik.

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal egyébként az új típusú humán influenzavírus elleni védekezésre vonatkozó összes kormánydöntés végrehajtását s a feladat ellátásához rendelt források felhasználását ellenőrzi. Azt a 2004–10 közötti időszakot, amikor összesen 7,7 milliárd forint közpénzt használtak fel ezzel kapcsolatban. Az Omninvestnek a 2006-ban nyújtott kétmilliárd forintból olyan gyártástechnológiát kellett kialakítani, amely alkalmassá tette a céget az oltóanyag tömeges előállítására – mondta a Kehi.

Ez megtörtént – jelentette ki Rácz Jenő, az Egészségügyi Minisztérium akkori vezetője, aki lapunk kérdésére elmondta: akkor a pandémiás tervnek megfelelően kellett felkészülni az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által jelzett esetleges madárinfluenza-világjárványra, a védőoltások tömeges gyártására, de az Omninvest a nagyipari előállításra akkor még nem volt felkészülve. A WHO a vakcinagyártáshoz szükséges vírust a világ több laboratóriumába, így hozzánk is elküldte, és a cég ezzel kapcsolatos kísérletei eredményesek voltak, ennek alapján az egészségügyi tárca szakmailag támogatta a tömeggyártás fejlesztését. A pályázati pénzekről nem ők dönthettek. Igaz, a világjárvány szerencsére elmaradt, de a fejlesztés fontos volt, mert az akkor létrehozott technológia ma is alkalmazható. Csak az aktuálisan fertőző vírustörzset kell kicserélni a gyártónak, ez történt tavaly, a H1N1 vírus elleni védőoltás előállításakor is – tette hozzá Rácz Jenő.

A vakcinagyártó szakmai munkájával kapcsolatban az ágazat irányításáért jelenleg felelős egészségügyi államtitkárság is többször kijelentette: a pénzügyi vizsgálódások nem kérdőjelezik meg a nemzetközi hírű magyar védőoltási rendszert. Lapunk továbbra is várja a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal válaszát egyebek között arra, milyen feltételekkel írta ki a pályázatot az NKTH, amelyet az Omninvest nyert meg, s megismerhető-e a szerződés?

állami támogatás vakcinagyártás Omninvest nkht kehi
Kapcsolódó cikkek