Az Európai Bizottság hivatalos vizsgálatot indított a Google hirdetési gyakorlatával kapcsolatban azt követően, hogy a konkurens keresőszolgáltatók bepanaszolták az amerikai óriást Brüsszelnél. A Google találati oldala kétféle tartalmat jelenít meg, az egyik a fizetett hirdetések, amelyeknél jelzi is, hogy promóciós ajánlatokról van szó. A másik maga a találati lista, amelyet a keresőalgoritmusok állítanak össze. A vizsgálatnak azt kell eldönteni, hogy a Google valóban csökkentette-e a rivális szolgáltatók besorolását, ami miatt azok az egyes találati oldalakon jóval hátrább jelenhettek meg.
A bizottság – amely 2010. február óta nem hivatalosan már vizsgálódott ezzel kapcsolatban – ugyanakkor hangsúlyozta, a tegnapi bejelentés nem jelenti egyben a Google elmarasztalását is a szóban forgó ügyben.
A Google a következő állásfoglalást adta ki a vizsgálattal kapcsolatban: „A hirdetéseket minden esetben egyértelműen megjelöljük, megkönnyítjük a felhasználók számára, hogy adataikat magukkal vigyék, amikor szolgáltatást váltanak, és nagy összegeket fektetünk a nyílt forráskódú projektekbe. Ennek ellenére mindig van fejlesztenivaló, és együttműködünk a bizottsággal, hogy minden felmerülő aggályt eloszlassunk.”
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.