Cégvilág

Kézi jegykezelőkre írt ki tendert a BKV

Vonaljegyek érvényesítéséhez szükséges 9 lyukú mechanikus jegykezelő készülékekre és JK 9.6 típusú lyukasztószeg szállítására írt ki hétfőn tendert a BKV. A több ezer jegykezelőt 2013-ig kell leszállítania a nyertes pályázónak.

A kiírás évi ezer darab jegykezelő készülék és évi 2700 darab lyukasztószeg szállítását tartalmazza, a határidőt 2013. május 30-ában jelölték meg. Ez azt jelenti, hogy a jegykezelés modernizálására még egy darabig nem lehet számítani – írja az index.hu.

BKV több alkalommal próbált bevezetni elektronikus jegyrendszert, amelyre nemzetközi pályázatot is ki akartak írni. Az index.hu szerint a tenderben megjelölt mechanikus jegykezelő és lyukasztó még az elmúlt évekhez képest is visszafejlődés. A metróban és a Combinó villamosokon felszerelt sárga elektronikus jegykezelők ugyanis legalább a jegykezelés időpontját és helyazonosító kódját is a jegyre tudják nyomtatni, ami elegendő lenne egy időhatáros, mondjuk egyórás, vagy kétórás jegy bevezetéséhez.

Az index.hu megkeresésére a BKV annyit válaszolt, hogy Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója levélben fordult a BKV vezérigazgatójához, amelyben azt javasolja, hogy a cég vonja vissza a közbeszerzési eljárást.

jegy e-ticketing ellenőr BKV metró tender villamos pályázat
Kapcsolódó cikkek