Cégvilág

Túl olcsó a kínai - 200 embert bocsát el a tatabányai gyár

Március végén megszüntetik az öntéssel készített könnyűfém felnik gyártását a tatabányai keréktárcsagyárban ezért majdnem 200 ember bocsátanak el az üzemből - jelentette be keddi sajtótájékoztatóján az Otto Fuchs Hungary ügyvezető igazgatója.

Joachim Stachelscheid az intézkedést azzal indokolta, hogy az öntött eljárással készülő kerék tömegtermék és a cég ezen gyártmányfajtája már nem tud versenyezni a kínai és török árukkal.

Az ügyvezető hozzátette, az Otto Fuchs csoport a préskovácsolt kerekek gyártását Meinerzhagenből teljes egészében Tatabányára telepíti át és 2012-2013-ra a termelés felfutását várják.

A prémiumterméknek számító préskovácsolt könnyűfém kerekeket az Audi, a BMW és a Mercedes számára értékesítik, illetve legújabb vevőjük a Volvo - mondta el Joachim Stachelscheid.

A tatabányai üzem forgalma 2009-ben 30 százalékkal esett vissza, 2010-ben 12 százalékos volt az emelkedés, idén az átalakítás miatt mintegy 25 százalékos forgalomcsökkenésre számítanak, konkrét számokat azonban a gyárvezetés nem kívánt közölni.

Az Otto Fuchs csoport családi vállalkozás, tulajdonosai természetes személyek. A cégcsoport világszerte nyolc gyárat működtet, mintegy 8.000 főt foglalkoztat és három milliárd eurós forgalmat bonyolít. A cégnek az autóiparban, az építőiparban, a napelemek előállításában, a repülőgép-iparban és a gépiparban vannak érdekeltségei.

keréktárcsagyár Tatabánya Otto Fuchs elbocsát termelés préskovácsolt prémium
Kapcsolódó cikkek