Cégvilág

Soha nem látott óriás tábla PC-t dob piacra a Lenovo

A kínai számítástechnikai gyártó egyik menedzsere egy konferencia kapcsán elmondta: hamarosan egy szokatlanul nagyméretű tábla-PC-vel jelennek meg a piacon.

William Cai, a Lenovo szenior marketing szakembere a TechRadarnak nyilatkozott az új tervekről. Eszerint a Lenovo egy 23 hüvelykes (58,4 centiméter) képátlójú tábla PC forgalmazását kezdené meg. Az óriás tábla állítólag még az idei évben forgalomba kerül. A Lenovo elképzelése az, hogy a készüléket gyakorlatilag csak otthonaikban használják majd a vásárlók és legfeljebb egyik szobából a másikba viszik át.

A Lenovónak egyébként nem kell a nulláról kezdenie a szükséges fejlesztéseket, hiszen a tábla alapját a cég All in One gépei adják. A képen is látható készülék úgy fest, mint egy az átlagnál nagyobb monitor, amihez mindössze egy billentyűzet és egy egér kapcsolódik, külön központi egységre nem lesz szükség. A Lenovo Cai elmondása szerint most az akkumulátor élettartamának növelésén és a készülék súlyának csökkentésén dolgozik.

A vállalat elképzelése érdekes, hiszen a tábla PC-kre jellemző érintőképernyős kivitelt használja fel, ugyanakkor lemond a kategória állítólagos legnagyobb előnyéről, a könnyű hordozhatóságról. Jelenleg a legnagyobb tábla az Acer TravelMate C300, de még ezt is csak 14,1 hüvelykes képernyővel szerelték fel. A nagyobb gépek közé tartozik még a Fujitsu T5010 a maga 13,3 hüvelykével. Ugyanakkor a tábla PC gyártók egyik sztenderd mérete 12 hüvelyk, a piacvezető iPadet pedig 10 hüvelykes kijelzővel szerelik.

 

kijelző fujitsu képernyő iPad tábla PC acer Lenovo
Kapcsolódó cikkek