Cégvilág

Íme, a "jó" cégek listája

Immár 450 magyarországi kis- és középvállalkozás került fel a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) „pozitív” listájára.

Ezen azok a cégek kapnak helyet, amelyeknél a vizsgálatok során semmilyen szabálytalanságot nem találtak az ellenőrök. „Ez a lista a vállalkozások szabályos működését és a fogyasztóvédelem munkáját is segíti” – közölte Pintér István, az NFH főigazgatója tegnap Salgótarjánban. Hozzátette: a jogszabályi kötelezettség alapján már régóta nyilvánosságra kell hozni a renitens vállalkozók ellen hozott határozatokat, ám a hatóság munkáját hatékonyabbá teszi, hogy nemrég megteremtették ennek ellenoldalát, vagyis kialakították a pozitív listát is.

A pozitív listára három országos témavizsgálati program eredményeként kerülnek fel a vállalkozások: ezek a szavatossági jótállás, az ártájékoztatás és a nyári idegenforgalmi vizsgálatok. Olyan területekről van tehát szó, amelyekkel kapcsolatosan korábban tömegével futottak be panaszok az NFH-hoz. Az új kérelmek esetén a hatóság ellenőrzés után bocsátja ki az igazolásokat, valamint ezeket az NFH honlapján is nyilvánosságra hozzák.

Fontos felismerés az a tény, hogy a kis- és középvállalkozások sokszor nem szándékosan követtek el jogsértéseket, hanem azért, mert nem ismerik a jogszabályokat – vélekedett Pintér István. Hozzátette: a készülő fogyasztóvédelmi stratégia része az is, hogy kiszámítható, világos, leegyszerűsített jogszabályi környezetet teremtsenek a vállalkozók számára.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság vezetője felhívta a figyelmet, hogy ősztől akkreditált fogyasztóvédelmi pedagógusképzés kezdődik, mert így már az iskolákba is bekerülnek a fogyasztói ismeretek. Pintér István arról is beszámolt, hogy az EU-tagállamokat érintő 1983 veszélyes termékből Magyarországon 275-öt tudtak kiszűrni – elsősorban gyerekjátékokat és műszaki cikkeket –, a riasztások tekintetében pedig dobogós, harmadik helyen végzett az ország. Utóbbi azt jelenti, hogy Németország 206, Bulgária 192, Magyarország pedig 191 termék riasztását kezdeményezte az európai gyorsinformációs rendszeren.

Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság témavizsgálat Pintér István pozitív lista NFH
Kapcsolódó cikkek