Cégvilág

Kalácsot ígér tagjainak gyűlésén az Iposz

Borús hangulatban tartotta programalkotó, tisztújító közgyűlését az Iposz.

A hazai kis-, mikro- és családi vállalkozások tanácskozásán felszólaló képviselők közül többen kevesellték a kormány nem szép szavakban, hanem ténylegesen megmutatkozó támogatását, és kifejezetten diszkriminatívnak minősítettek egyes pályázati kiírásokat.

Szűcs György, az Ipartestületek Országos Szövetségének újra megválasztott elnöke így magyarázta a nem éppen rózsás hangulatot: „Nem tudjuk, merre mehetünk tovább, csak azt tudjuk, hogy merre kellene haladnunk.” Lapunknak nyilatkozva emlékeztetett arra, hogy tagjaik a rendszerváltás óta eltelt húsz év alatt csak áldozatot hoztak, ideje, hogy több támogatást kapjanak. A mondás szerint „aki nem hoz kalácsot, tartsa meg a tanácsot”. Szűcs György szerint az Iposz következő négyéves programjával kalácsot – feladatot, érdekképviseletet és gazdasági növekedést – akar adni 230 tagszervezetének.

A tanácskozáson Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium és V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára arról győzködte a küldötteket, hogy a kormány gazdaságfejlesztési politikájában kiemelt helyen szerepel a vállalkozások támogatása, a foglalkoztatás, és nagyra értékelik, hogy a munkahelyeket döntően a kis- és középvállalkozások teremtik.

Iposz mikro- és családi vállalkozások vidékfejlesztési minisztérium kis- Ipartestületek Országos Szövetsége program
Kapcsolódó cikkek