Cégvilág

Már semmi sem a régi - kevesebb pénz a félkarú rablóknál

A korábbi tendenciához hasonlóan tavaly is csökkent a nyerőgépek működtetéséből származó bevétel, ezért nehéz évet zártak azok a vállalkozók, akik ezen a piacon tevékenykednek - mondta Schreiber István, a Magyar Szerencsejáték Szövetség (MSZSZ) elnöke pénteken Budapesten.

Az MSZSZ pénteken a fővárosban tartotta küldöttgyűlését, amelyen összegezték a múlt évi tapasztalatokat és meghatározták az idei teendőket.

Az MSZSZ elnöke közölte: tavaly a nyerőgép-piac tiszta árbevétele 76,9 milliárd forintot tett ki, szemben az előző évi 81,3 milliárd forinttal. A piaci szereplők játékadója 2010-ben 31,7 milliárd forint volt, szemben a 2009-es 35,7 milliárd forinttal. A játéktermek és a nyerőgépek száma 8,7 százalékkal mérséklődött az előző évhez képest.

Az elnök szerint a múlt évi tendencia az idei első negyedévben is folytatódott.

Schreiber István szerint a piaci folyamatok negatív irányát elsősorban a fizetőképes kereslet jelentős mértékű csökkenése eredményezte. Az elnök úgy vélte: piaci tartalékok már csak az on-line szerencsejátékban lelhetők fel. Ezért ezt a piaci szegmenst újra kell szabályozni annak érdekében, hogy legális csatornákba folyjanak be a bevételek, és az államnak is származzon adóbevétele a játékokból.

Helmut Kafka, a nyerőgép piacon 23 európai szervezetet tömörítő Euromat alelnöke arról beszélt: az az elképzelés, hogy a gépenkénti játékadót a mostani 100 ezer forintos havi szintről ötszörösére emeljék, a magyar nyerőgép-piac teljes ellehetetlenítését eredményezné. A szakember szerint ez azzal a következménnyel is járna, hogy mindazok, akik most a legális piacon játszanak elsősorban a szürke- vagy feketezónába menekülnének.

Schreiber István arról is beszélt az MTI-nek, hogy várhatóan még az ősszel kialakítandó szerencsejáték stratégia végleges változatának elkészítése előtt az illetékesek átgondolják a tervezetet. Hozzátette: vannak olyan jelzései, amelyek alapján ebben reménykedhet.

Majoros Márta szociálpszichológus, aki a szerencsejáték-függőkkel is foglalkozik, s aki a Szerencsés Segítség Alapítvány munkájában is közreműködik az MTI-nek elmondta: Magyarországon a csak szerencsejáték-függők száma mindössze néhány ezerre tehető.

Jelezte ugyanakkor, hogy az úgynevezett multiaddiktív személyiségű betegek száma - akik többféle függőségben is szenvednek, például alkohol, drog, dohány vagy párkapcsolati függőség - már százezres nagyságrendű. Elmondta azt is, hogy a szerencsejáték-függésből nem lehet kigyógyulni, mivel az krónikus betegség, csupán tünetmentessé lehet tenni a beteget.

függőség szerencsejáték nyerőgép automata
Kapcsolódó cikkek