Szelektál az energiastratégia

Az energiastratégia próbája a megvalósítás: bár a 2030-ig szóló dokumentum sok piaci szereplő szerint jó célokat jelöl ki, egyes elvei buktatókat is rejtenek. A legtöbb kritika az energiaár-támogatásokat éri. Az Országgyűlés ősszel tárgyal a tervezetről.

Az ősszel kerülhet a parlament elé a 2030-ig szóló energiastratégia azon változata, amelyben már érvényre juthatnak a közelmúltban lezárult szakmai egyeztetések tapasztalatai is. Ám a majd elfogadott anyagban leírtakat, netán magukat a célokat is folyamatosan felül kell vizsgálni a gazdasági környezet eseményei, változásai miatt. Nem remélhető az sem, hogy ezentúl már nem jutnak érvényre a hazai energiapiac irányításában befolyásos csoportok lobbiérdekei, ahogyan azt már megtapasztalhattuk a kapcsolt energiatermelésre vonatkozó szabályozás esetében.

Így azután 2030-ban nyilván nem pont olyan erőművi mixünk, energiaárunk vagy térségi energiapiaci szerepünk lesz, amilyet majd a végleges anyag kijelöl vagy kívánatosnak ír le. Összességében mégsem ez, hanem az irányok és az elvek a fontosak. Utóbbiakat a hazai energiaszakma többsége jónak tartja, de voltak komoly kifogásaik is.

Megújulók

Mindenki támogatja például, hogy a stratégia szerint – ésszerű keretek között – növelni kell a megújulóalapú energiatermelést. Kérdés, melyek az ésszerű keretek. A Világgazdaság információi szerint a tervezett új támogatási rendszer a geotermiának, az agrártevékenységhez kapcsolódó energiatermelésnek, a hulladékhasznosításnak és a napenergiának kedvezne. Ám például a szélenergiával előállított áram támogatása közel megfeleződne, azaz ezentúl nem lesz érdemes szélparkokat telepíteni.

Az anyagban a tervezettnél nagyobb, legalább 30 százalékos megújulóarányt tart ésszerűnek például Hoffmann László, a Magyar Szélenergia Ipari Társaság elnöke, s nyugati példák alapján a szél nagyobb arányú hasznosítása mellett is érvel. Hozzá hasonlóan a valamivel 20 százalék fölötti célszám alapján az anyagot nem tekinti „kellően ambiciózusnak” ifj. Chikán Attila, az Alteo Nyrt. vezérigazgatója sem, ráadásul szerinte a felvázolt energiamixben néhány energiaforrás túlreprezentált.

A Biomassza Erőművek Egyesülete (BEE) szerint – a stratégia állításával ellentétben – az országban évtizedek óta fenntartható erdőgazdálkodás folyik, nincs erőpusztító faégetés. A BEE kiáll az energiaültetvények, s még a szénvagyon hasznosítása mellett is. A dokumentum által priorizált decentralizált energiatermelés bevezetését ezért ott nem javasolja, ahol nagyobb hőfogyasztói központok vannak. A dencentralizált, azaz a felhasználás helyéhez közeli energiatermelés támogatása kapcsán Gérard Bourland, a Dalkia Energia elnök-vezérigazgatója megjegyzi, hogy a ló túlsó oldalára esünk, amikor a nagy erőműveket nem tartjuk támogatásra érdemesnek, csak a kicsiket.

Versenyképesség

Támadhatatlanul fontos cél a vállalatok versenyképességének a javítása is, itt azonban az ipari energiafogyasztók egyesülete (Ipenerg) érez hiányosságokat. Elvárják a cégek energiahatékonysága javításának az ösztönzését (ahogyan ifj. Chikán Attila is), az energiaár-képzésben a keresztfinaszírozás felszámolását s az indokolatlan adó- és költségelemek kiszűrését. Az energiaár-támogatások esetében a társadalmi hasznosság mérését, kimutatását sürgetik.

Infrastruktúra

Szintén jó irány energia-infrastruktúránk fejlesztése. Ám itt is felmerülhet a társadalmi hasznosság mérésének kérdése. Ha ugyanis kimondatik valamely beruházás (vezetéképítés) vagy intézkedés (biztonsági gázkészletezés) szükségessége, az azt is jelenti, hogy annak a költségeit a felhasználók fizetik ki az energiaárakban. Vagyis míg a lakosság számára biztosan drágul az energia, addig a kívánt célt – olcsó orosz gázimport, meghatározó térségi áram- és gázpiaci szerepünk – még ki kell várni.

Takarékosság

Vitathatatlanul fontos feladat az energiatakarékosság is. Erről ifj. Chikán Attila úgy vélekedik, hogy „A felvázolt irányok felhasználás-, épület-, illetve lakosság-túlhangsúlyosnak tűnnek. ... érdemes lenne kiemeltebben foglalkozni az energiamegtakarítás termelés- és elosztásoldali kérdéseivel, a takarékoskodás nem épületfókuszú lehetőségeivel, valamint az ipari, vállalati felhasználással is.” Ezt szolgálná például egy erőmű-korszerűsítési program, vagy a fogyasztók energiahatékonysági fejlesztéseinek a felkarolása is. A szakember a stratégia agráriumfókusza kapcsán kiemeli, hogy a mezőgazdaság csak akkor kapcsolódhat bele a valós lehetőségei szerint az energetikába, ha az energetikai cégek hozzáférhetnek az agráriumhoz.