Cégvilág

Extrát kell nyújtania a plázáknak - Mivel készül a Köki?

Magyarországon, szemben a Nyugat-európai országokkal még mindig érzékelhető a válság hatása a kiskereskedelmi ingatlanok terén. 2010. második felében már megmutatkoztak a kilábalás jelei, azonban az idei és a következő két évre kilátásba helyezett beruházások volumene azt mutatja, messze még a fellendülés – olvasható a GVA Robertson elemzésében.

2011-re a fővárosban már négy (a már megnyitott Europeum és az ősszel megnyitó Köki és VÁCI1 üzletközpontok, valamint az Europark mellé tervezett NeoCenter), vidéken pedig további üzletközpontok (Szeged Árkád, Magellán Center, Sió Pláza) átadását tervezték a fejlesztők, ám a folytatás nem ígér további jelentős változást.
 
„Jövőre a fővárosban csak két átadással számolhatunk, ez a Hegyvidék Központ és az Origo City a többi tervezett projekt, mint például a Mundo, az Etele Center valószínűleg 2013 és 2014 között fog megvalósulni. Mindez azt jelenti, hogy az idén nyíló projektek jó időre meghatározzák a kiskereskedelmi piac képét” – mondta Tilki Róbert, a GVA Robertson ügyvezető igazgatója.
 
Budapesten is elszaporodtak az üzletközpontok, ezért a vásárlók érdeklődésének felkeltéséhez és fenntartásához egyre többet kell nyújtaniuk ezeknek a helyeknek. Ha például az újabb fővárosi központokat vizsgáljuk, akkor ezek közül azok bizonyulnak a legsikeresebbnek, amelyek forgalmas csomópontoknál helyezkednek el, tömegközlekedéssel és autóval egyaránt könnyen megközelíthetőek, ahol a divat, a szórakoztatás és a vendéglátás tekintetében egyaránt széles és minőségi választékot találnak a látogatók” – emeli ki Tilki Róbert.
 
A tavasszal megnyitott Europeum a Blaha Lujza tér tömegközlekedési forgalmának és a környék eddig is számottevő kiskereskedelmi választékának köszönhetően rendkívül népszerű. A nemrég megnyílt üzletközpontban a jól ismert középkategóriás márkák viszonylag nagy területekkel vannak jelen. A kiemelkedő elhelyezkedés és a kínálat miatt a látogatottság is erős.
 
A Köki Terminál átadását idén őszre tervezik, amely a közlekedési lehetőségek mellett azzal az előnnyel is bír majd, hogy mérete és a bérlői mix révén nagy érdeklődésre tarthat számot. Itt főként olyan nagyobb üzlethelyiségeket bérlő márkák lesznek elérhetőek, mint az OBI vagy a Tesco, amelyek elsősorban a közepes jövedelmű réteg vásárlóit célozzák.
 
Mint arról beszámoltunk, a beruházás 30-40 milliárd forintba kerül, ebben szerepel a metró- és a vasútállomáson túl a buszvégállomás, 7000 négyzetméternyi iroda, egy 1900 férőhelyes mélygarázs és egy külön P+R parkoló kialakítása is. Az irodák bérleti díja havonta és négyzetméterenként 10-11 euró. A jelentős kiskereskedelmi bérlők mellett – OBI, a Libri, az H&M, a Müller vagy a Tesco – jelentős szerep jut egyéb funkcióknak is a fejlesztésben. Az épület tetején kialakítandó 15 ezer négyzetméternyi parkos részen található lesz futópálya, kalandpark, illetve nyári kertmozi is. Emellett megvalósul egy 4000 négyzetméternyi közpark, és a tervek között szerepel új kerékpárút építése is.

 

üzletközpont GVA Robertson Europeum ingatlan beruházás pláza köki
Kapcsolódó cikkek