Firtas titánkonszernt épít

Új iparágban tör egyre nagyobb szerepre Dmitro Firtas üzletember: megvásárolná az ukrajnai titánipar teljes vertikumát. A még állami tulajdonú vállalatok egyelőre nem eladók, de hamarosan részvénytársasággá alakítják őket, ahonnan már egyenes az út a privatizációig.

Firtasnak jók a pozíciói az Ukrainszkaja Pravda szerint: lízing és más formában közvetve már ma is ellenőrzi az ukrajnai titánértéklánc egészét, az érdekeltségeit összefogó csoporton keresztül pedig az övé a Krími Titán nevű cég ellenőrző pakettje.

Az ukrajnai titánüzletág a lapnak nyilatkozó szakértő szerint hárommilliárd dollárt ér, az Ekonomicsna Pravdát tájékoztató GDF-illetékes szerint 2-2,5 milliárdot. Utóbbi közölte még, hogy Firtas Európában is vásárlásokra készül, Indiában pedig titánprojektet készít elő.

Az ukrán titánkonszernt Firtas tőzsdére vinné, majd eladná. Az Ukrainszkaja Pravda lehetséges vevőként a világ legnagyobb titáncégét, az orosz állami VSMPO-Avismát említi, illetve Viktor Vekszelberg orosz milliárdos Renova nevű cégét. Mivel Vekszelberg állítólag szoros kapcsolatban áll az orosz Gazprommal, „világos, kinek adná el Firtas az üzletágat” – írja a lap. A fémet főként a hadiipar, majd az egészségügy, a gyógyszer- és a vegyipar vásárolja. A terület világpiacán mindössze öt országnak van jelentős súlya: Oroszországnak, az USA-nak, Japánnak, Kínának és Ukrajnának.

A gáz piacáról 2009-ben kiszorult Dmitro Firtas egyike a tíz leggazdagabb ukránnak, vagyonát az ukrán Forbes 996 millió dollárra teszi. Firtas meggazdagodása a kilencvenes évek elején, ukrán–türkmén barterügyletekkel indult, de a kiteljesedést a türkmén gáz európai exportja hozta meg. Az olcsón vett közép-ázsiai gázt Ukrajnában a beszerzési árnál jóval olcsóbban kellett eladnia – vagyis „dollármilliárdokkal támogattam az ukrán gazdaságot” – mondta az orosz Forbesnak –, de az európai értékesítés helyrebillentette a mérleget.

Néhány napja adott interjújában Firtas az eddigiekhez képest új fényben mutatta be gázkereskedő cége, a RosUkrEnergo (RUE) tündöklését és bukását. Igaz, a történet legelejéről, azazhogy hogyan jutott hozzá a Gazprommal közös cégén, a RUE-n keresztül a türkmén gázkereskedés jogához, csak annyit tudtunk meg, hogy sokat segített cége rugalmas volta, saját, széles türkmenisztáni ismeretségi köre, s hogy nem csapta be őket. Továbbá, hogy „a barátság helyesen kiegyensúlyozott pénzügyi kapcsolat”.

A RUE megjelenése előtt a Gazprom az Itera, majd az Eural Trans Gas (ETG) cég gázát tranzitálta Ukrajnába, de mindkettővel pórul járt. A türkmén kerékpárbajnok, Igor Makarov által vezetett Itera kapcsán 2001 elején merült fel, hogy üzleti előnyeit a Gazpromhoz fűződő kapcsolatainak köszönheti, hogy az akkori Gazprom-vezetők rokonsága tartja a kezében, a 2004-ben a helyére állított ETG-t pedig egyebek mellett azért kellett a RUE-vel leváltani, mert azon keresztül – legalábbis a Gazprom kisrészvényeseinek a gyanúja szerint – az üzletből kivonták a Gazprom részvényeseit illető pénzt.

Ez utóbbi váltásra, vagyis arra, hogy a Gazprom a RUE tulajdonosaként már kereskedőként is beszállt a közép-ázsiai gázimportba, Firtas mint „orosz elbitorlásra” emlékszik vissza. „2005-ben, hála nekem, Putyin bement Közép-Ázsiába. Mi hagytuk, hogy bemenjen, megalapítva a RUE-t... 2009-ben elzavart minket.” Az „elzavarásban” Firtas szerint Julija Timosenko korábbi miniszterelnök játszott az akkori orosz kollégája, Vlagyimir Putyin kezére. Timosenko ugyanis nem vásárolt gázt a RUE-től, és beleegyezett – Firtas szerint a Timosenko ellen Oroszországban folyó büntetőügy lezárása fejében – egy olyan gázalkuba, amely alapján 2009-től Ukrajna sokkal drágábban jutott gázhoz, mint azelőtt.