Cégvilág

McDonald's-olaj: nem vész el, csak átalakul

Saját éttermeinek használt olaját dolgozzák fel és töltik vissza a McDonald's teherautóiba az Egyesült Arab Emirátusokban.

A dubaji központú Neutral Fuels hétfőn bejelentette, hogy megállapodásra jutott a McDonald''s-szel, miszerint 100 százalékos biodízellé alakítják át a közel-keleti ország éttermeiben felhalmozódott használt olajat.

A cég már tavaly elkezdett kísérletezni a McDonald''s-től származó használt olajjal, idén májustól pedig már a valódi gyártást is megkezdte. "Ez az első alkalom, hogy ilyen üzemanyagot állítunk elő, amely 50 százalékkal tisztább a normál dízelnél, ráadásul a ökolábnyoma is jóval kisebb, mivel használt olajból állítják elő az üzemanyagot. A projekt azért is különösen izgalmas, mert nem hiszem, hogy bárki próbálkozott volna már ilyen biodízel eladásával az Arab-félszigeten" - mondta Karl W. Feilder, a Neutral-csoport elnöke.

A McDonald''s szerint a biodízel-projekt csak egy lépés egy nagyobb, az Egyesült Arab Emírségekre kiterjedő terven belül, ami ugyan bőségesen el van látva kőolajjal, azonban szeretné magát a világ egyik élenjáró országának mutatni a megújuló energiaforrások felhasználásának területén.

megújuló McDonald's biodízel olaj
Kapcsolódó cikkek