BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Költségcsökkentési módok

A Nagyvállalatok Logisztikai Vezetőinek Klubja által szervezett konferencián gyakorló szakemberek vitatták meg sikeres projektjeiket, aktuális logisztikai problémáikat. A rendezvény résztvevőit piacukról, a válságról, a logisztikai költségek csökkentésére hozott intézkedésekről, az üzemanyagár hatásáról kérdeztük.

VG-összefoglaló

Egressy Julianna, a Robert Bosch Kft. regionális logisztikai vezetője elmondta, hogy mint kiszervezett logisztikai stratégiát folytató cég vezetője, optimista. Raktározási kapacitásból jelenleg Magyarországon erős a túlkínálat, ez konszolidációt, tartósan alacsony árakat és a termelékenységi mutatók javításáért folyó versenyt ösztönzi. A szakember szerint a szolgáltatóknak továbbra is ügyelniük kell, hogy ne kerüljenek hátrányos helyzetbe a kelet-közép-európai régióban, ne emelkedjenek a szolgáltatások költségei, mert ezek kiolthatják a hazánk földrajzi fekvéséből, az autópálya-hálózatából adódó előnyeit. Ezért a szakma erős, kormányzati szintű lobbizására is szükség van.

Szólt arról is, hogy újratárgyalták és csökkentették a bérleti díjakat és a raktári szolgáltatási költségeket. Szakmai konzultációk, auditok, projektek segítségével növelték a szolgáltatójuk termelékenységét, mert ez hosszú távú kapcsolatuk legfontosabb építőköve. Szállítmányozási területen tavaly el kellett fogadniuk egy jelentősebb emelést belföldi viszonylatban, de ennek hatását szállítmányozási struktúrájuk folyamatos optimalizálásával ellensúlyozzák.
Timaróczky Imre, a Family Frost Kft. logisztikai vezetője szerint a válság mélyét már elértük. A feketelevesből ugyan még hátravan, de a javulás egyre inkább érzékelhető – mondja. A több mint 300 üzemben tartott gépkocsi miatt a társaságot kellemetlenül érinti a magas üzemanyagár. A logisztikai költségeket spórolással – a szállítókapacitások, járatok kihasználtságának jobb szervezéssel történő javításával – csökkentik. De mivel „navigare necesse est” – fogalmaz – a piaci jelenlét fontos, és mert megtakarításból még egy cégnek sem sikerült megélni, ezért haladnak tovább a már megszokott úton.

Major Lajos, a Grundfos Magyarország Kft. logisztikai folyamatvezetője elmondta, hogy mivel cégük szinte 100 százalékban exportra termel, így elsősorban az európai fejlett piacok teljesítménye érinti. Ezeken pedig elindult a felemelkedés. Anyacégük is rekordárbevételt és -nyereséget ért el globális szinten 2010-ben. A válság azonban a cégeiket is érintette, átlag 10-15 százalékos leépítések voltak tavalyelőtt.

Az elmúlt év második felében hirtelen növekedő rendelésállományt nagyrészt egyfajta készletviszszatöltésnek tudja be, miután az egy évvel korábbi válságra válaszul mindenhol drasztikusan kellett csökkenteni a készleteket. Ez a dinamika kissé lelassult az idei első negyedév végére, de folyamatos a növekedés termékeik piacán. A szakember szerint ha sikerül elkerülni a kártékony készletfelhalmozásokat, akkor folyamatos, de nem túl gyors növekedéssel számolhatnak 2011-ben.

Magyarországon is átalakították a szervezetüket, és jelentős költségtakarékossági intézkedéseket vezettek be. A logisztika területén a készletek csökkentésével és a szállítási költségek optimalizálásával értek el megtakarításokat. Ezzel párhuzamosan cégcsoportszinten tenderekkel tartották karban az áraikat, kihasználva a nagyobb vásárlóerő árleszorító hatását.

Az olajár jelentősen hat a szállítmányozási költségeikre, mivel a legtöbb szerződésükben indexálással kell követniük az üzemanyagok árát. Az újonnan kiírt tenderekben a kiegyenlítettebb, féléves-negyedéves elszámolást célozták meg, de a szállítmányozók egyre rövidebb időközökkel szeretnék az árakat aktualizálni. Ez most kisebb kockázat számukra – véli –, de vissza is üthet, ha elindul lefelé az ár. Ha jelentős krízis, különleges esemény nem történik, középtávon árkorrekcióra számít, amely lefelé indítja az üzemanyagárakat.

Koch Bálint, a Heineken Hungária Zrt. ellátási lánc tervezési és logisztikai menedzsere szerint a legtöbb iparág a válság mélypontján már túllendült, a gazdasági kilátások kedvezőbbek. „A söripar azonban sajnos nem ezek közé tartozik - mondja. – A hazai sörfogyasztás soha nem volt olyan alacsony az elmúlt 10 évben, mint tavaly. Ráadásul a fogyasztás és a termékpreferenciák kedvezőtlen átrendeződésének is tanúi vagyunk.”

Számos intézkedést hoztak a költségcsökkentés, illetve a cash flow-javítás érdekében. Ezek közül kiemelte az elosztó hálózat optimalizálására indított kétéves projektjüket, a TPM (Total Productive Management,) bevezetését a logisztika területén vagy a szállítói követelések együttműködésen alapuló faktoringját. Mivel pedig az alvállalkozóikkal hosszú távú a kapcsolatuk, így a felmerült kockázatokat is közösen igyekeznek kezelni, de a helyzet nem könnyű.

A szolgáltatóknak továbbra is ügyelniük kell, hogy ne kerüljenek hátrányos helyzetbe a kelet-közép-európai régióban.










Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.