Cégvilág

Zsebbe való táblagépet készít a Lenovo - képek

Az Engadget informátora szerint a kínai PC-gyártó egy kisebb, 5 hüvelykes táblagépen is dolgozik.

Azt eddig is lehetett tudni, hogy a Lenovo egy 10,1 hüvelykes, vagyis szokásos méretűnek nevezhető tábla PC-t dob a piacra, de úgy tűnik, a cég emellett egy kifejezetten zsebbe való, 5 hüvelykes példányon is dolgozik. Az Engadget névtelen informátorától kapott fotók tanúsága szerint egy kétmagos processzorral szerelt tábláról van szó, amely micro USB porttal és HDMI kimenettel, valamint egy előrenéző kamerával is rendelkezik és lehetséges, hogy hanggal vezérelhető, bár erre vonatkozólag a forrás nem adott információt.

Az Engadget szerint a készülék leginkább a Dell Streak 5-re emlékeztet, és az biztos, hogy Android operációs rendszer hajtja majd. Hogy melyik verzió, az kérdéses, bár az a tény, hogy a Lenovo három érintésvezérelt "gombot" tervezett rá, a portál szerint valószínűsíti, hogy nem a Honeycomb vagy az Icecream Sandwich operációs rendszerről van szó. Kínában LePad, a világ többi részén IdeaTab néven forgalmazza tábláit a Lenovo, ezzel differenciálva a notebookok és a táblák között, de persze egyelőre nem tudni, milyen típusjelet kap a készülő példány.

USB tábla PC HDMI Lenovo táblagép
Kapcsolódó cikkek