Már temetni kell a Nabuccót?

Temeti az egyoldalú uniós gázimportfüggés csökkentését célzó Nabucco projektet a Közép-európai Egyetem klímaváltozási és fenntartható energiagazdálkodási projektjének vezetője. Michael LaBelle szerint a Nabucco-buborék kipukkadásának okát nem abban kell keresni, hogy egyre-másra jelennek meg akadályok a projekt előtt, hanem abban, hogy ezen akadályokat éppen a szociálpolitikai és a gazdasági realitás állítja.

Ennek jeleiből pedig van bőven. Gyakorlatilag a mai napig nem kötelezte el magát a forrásoldalon megjelölt kaukázusi, közép-ázsiai és észak-afrikai országok egyike sem arra, hogy küld gázt a Nabuccón keresztül Európába. Még a legígéretesebbnek tűnt Azerbajdzsán is átfogalmazta tavaly a korábbi szállítási szándékát úgy, hogy küld ugyan gázt földrészünkre, de nem feltétlenül a Nabuccón keresztül. Eladói oldalról kockázatos úgy szerződni, hogy se szállítási útvonal, se pénz a lefektetéséhez, se vevők a cső majdani túlsó felén.

Intő jel az is, miért nem tolonganak a vevők. Nemcsak a válság miatt megcsappant kereslet és az Európában megjelent LNG-többlet miatt nem készülnek további importra a földrész nagy kereskedői, felhasználói, hanem, mert az európai gázigény meghatározó részéről egyébként is sok évre előre gondoskodtak, hosszú távú szerződések keretében. Ha majd nő a gázigény, még mindig bővíthetők e szerződések a Gazprommal és a norvégiai eladókkal, de ott van még a spotpiac és az Észak-Afrikából (főleg Algériából) érkező cseppfolyós gáz is.

A nyugat-európai országok gázellátása kiegyensúlyozottabb, a több lábon állás jellemzi, míg térségünkben az orosz szállítás a meghatározó. Nem véletlen, hogy a Nabucco előkészületei a 2009-es gázválság után kaptak lendületet.

Aggályos a finanszírozói modell is az abban szereplő némi uniós támogatással, uniós hitelekkel és a projekttag cégek pénzével együtt. Aligha hihető ugyanis, hogy üzleti alapon bárki pénzt fordítana olyan projektbe, amelynek nem látszik a megtérülése. A finanszírozással kapcsolatos kételyeket tavaly, még nemzeti fejlesztési miniszterként Fellegi Tamás is felvetette, aggálya tekinthető akár hivatalos magyar álláspontnak is.

Az is borzolta a szakmai kedélyeket, hogy a német RWE jelezte: kiszállhat a Nabuccóból. Elpártolása után Michael LaBelle úgy látja, az összes többi cégnek és kormánynak át kell gondolnia, hogyan hátráljon ki a történetből.

A Nabucco azért halott Michael LaBelle szerint – bár még agonizál –, mert „nem állt össze az Earth, Wind and Fire valódi koncepciója”. A képletes magyarázat a geológiai adottságok (Earth), a finanszírozási lehetőségek (Wind) és a politikai feltételek (Fire) összhangjának a hiányát jelenti.

E hiány terelte 2011 novemberében az USA, a Nabucco addigi támogatója figyelmét a Nabuccóról Közép- és Délkelet-Európa kisebb, de gazdaságilag életképesebb vezetékberuházásaira, és emiatt csappant meg az RWE érdeklődése is. Ráadásul időközben a hangsúlyok is eltolódtak: a kényelmi javak megszerzése fontosabbá vált az ellátásbiztonságnál.

A Nabucco halálát tehát saját életképtelensége, a hozzá szükséges politikai racionalitás hiánya okozza. Michael LaBelle szerint a stabil gázellátáshoz rövidebb út vezet, ha az EU, Ukrajna és Oroszország együttműködik az Ukrajnán keresztüli gáztranzit megbízhatóvá tételében. Ez a megoldás egyúttal az orosz hátterű és Ukrajna elkerülését célzó Déli Áramlatnak is a halálát jelentené.

Hozzátesszük, ez a rövidebb út is elég göröngyösnek ígérkezik. Oroszország csak akkor száll be az ukrán gázrendszer felújításába, ha abban tulajdonosi szerephet is juthat. Amióta értesült, hogy az ukrán gázrendszer nem eladó, mert nemzeti kincs – ez esetben múzeumban a helye, reagált Alekszej Miller, az orosz Gazprom első embere –, az ukrán projekt túl drága voltát hangsúlyozza, és közölte: a Déli Áramlatra mindenképpen szükség van, sőt, egy évvel előbb adják át a tervezettnél.