Cégvilág

„Teljesen más irányba mentünk”

A Comedy Central főszerkesztője szerint a csatorna azért élte túl a többi humortévét, mert többet invesztált bele a tulajdonos, a Viacom, és saját tartalmat adott, nem átcsomagolt régit. A humorista korábbi pályatársairól és a Mikroszkóp-színpados tervekről is mesélt.

– Hogyan kezdte 2012-t a Comedy Central?
– Január elején és 2011-ben is nyolcadik-kilencedikek vagyunk, azaz a kábeltévék közt nagyjából a hatodik a Comedy, ami jónak mondható. Kereskedelmi célcsoportban, 18-49-ben mérjük magunkat, ebben értékesítenek minket. A lefedettség indulás óta nem nagyon változott, januárban kicsit növekedett, 1,5 millió háztartás közt vagyunk. Noha Viacom-csatornák voltak a Diginél korábban, a nagy szolgáltatók közül egyedül velük nem tudunk megegyezni, immár két éve. Nem is nagyon értem, mert a száz kábeltévé közül a miénk a hatodik, a nézők pedig nem kényszerből választják, hanem szeretik.

– Kelet-Európában mi a csatorna stratégiája?
– Lengyelországban már van, Oroszországban április 1. a céldátum, miközben tervezünk csatornát indítani a környéken is. Mondhatjuk, hogy itt mi vagyunk az úttörők, de közben a lengyel piac sokkal nagyobb, mint a miénk - és az oroszról már ne is beszéljünk.

– A Comedy Central ma is áll, miközben olyan humortévék buktak itthon, mint a Poén. Mi ennek az oka?
– Amikor létrehozták itthon ezt a csatornát, arra gondoltak, hogy ha egy tévére sokat költenek, akkor az sokat is hoz. Gondolok itt az akvizíciókra, a bevezető kampányra , és tegyük hozzá, most is vannak marketingkampányaink. Teljesen más irányba mentünk, mint a rivális humortévék, mert nem az volt a célunk, hogy meglévő film- és sorozatcsomagokat újrahasznosítsunk, átcsomagoljunk, hanem az, hogy úttörő dolgokat vásároljunk. Mivel több országban vagyunk jelen, komolyabb szerződéseket tudtunk kötni, kihasználva, hogy a Viacomot, amely a negyedik legnagyobb médiacég a világon, komolyan veszik a szolgáltatók.

– Jön az És Ubul című, hazai animációs sorozat a Comedyre. Mennyibe került?
– A partner direkt kérte, hogy ne áruljuk el, mert annyira nyomott áron vállalták el. Nekünk viszont azért kellett, hogy valami sajáttal rukkoljunk elő, majd legyen miből tovább lépni. Tíz rész készült egyelőre: ezek egy-egypercesek, de az animáció köztudottan drága műfaj. Most épp az a célunk, hogy a Comedy-hálózat gyártson műsorokat, összefogva: ezek pont olyanok lennének, amilyeneket mi szeretnénk. Itt gyártottak már sorozatot, de inkább a kedvezmények, a társasági motiválták őket, semmint a mi jelenlétünk. Van ugyanakkor közös produkciónk az MTVA-val, ez a Van képünk hozzá, ebbe beszállt az MTVA és a Comedy Central, koprodukcióban megy a Poén Pénteken belül. Ez most jól megy az MTV-n, utánuk pedig mi adjuk.

– Van elkészült, bemutatásra váró projektje?
– Munkaügyek címmel most gyártottunk sorozatot, ez direkt nem az Office koppintása lesz. MTVA-s produkció: számomra bebizonyította, hogy remek színészek, jó szituációkban kiváló eredményt hoznak. Azt próbáltuk meg bemutatni, milyen nálunk egy munkaügyi hivatal. Harminckét rész készült el: előbb nyolc, utána még huszonnégy. Én íróként vettem részt benne, hárman alkottuk, Hadházi Lacival és Kovács András Péterrel. Molnár Piroska a főnök a sorozatban, szerepel benne Mucsi Zoltán, Kovács Lehel, Lengyel Tamás, Elek Feri, Tamási Zoltán, Murányi Tünde. Félórás részek, olyasmi, mint a Nevem Earl, tehát nincs alákevert nevetés.

– Mit gondol Fábry átigazolásáról? Tíz évig dolgozott vele.
– Nem láttunk még belőle semmit, így nehéz megítélni. Mindenesetre, ha én elindultam valahonnan, nem szeretek visszalépni. Fábryval is beszéltünk erről, de figyelembe kell venni, hogy ő mit tart visszalépésnek, és milyen kondíciókat kínált neki az MTVA, amely idén igen jó helyzetben van. Én még élénken emlékszem, milyen szenvedés volt korábban az MTV-n… és azt sem tudom, hogy az MTV-n mennyire tud majd kiteljesedni, főleg az RTL után, ahol nagy nézettségi- és bulvárelvárás volt vele szemben, de semmi más nem. Sanyi abban zseniális, hogy számára érdekes emberekkel izgalmasan beszélgessen. Az RTL-en számára érdektelen emberek helyett szerepelt, hogy teljen az idő. Most kijöhet az az oldala, amit nem láttunk annyit: mert őt tényleg érdeklik az izgalmas emberek. Ez hosszú életű műsor lehetne, akár szegényesebb körülmények közt: amit nem tudok, kell-e a megaprodukció mögé. Nem tudom, kellenek-e lézerfények, nagy stúdió, ötszáz néző ahhoz, hogy Bereményi Géza bejöjjön, vagy a Csík zenekar fellépjen.

– Friderikuszról mit gondol? Vele is dolgozott sokat.
– A Legyen ön is milliomossal visszatér, állítólag. Nagyon kedveltem őt, de más tévés iskola képviselője, és sok mindent hozott el a hazai televíziózásba. A poénokra ugyan volt affinitása, de nem egy született komikus.

– Hajós Andrással is írt.
– Örök kedvencem, a Comedyre is elhívtuk: az RTL is rendes volt, mert elengedte. Szerintem ő egy jó late night-figura lenne, minden képessége megvan hozzá, csak kéne valaki, aki hisz benne, mert ilyenre szükség van. Mindig az volt a probléma, hogy jó műsort csinált, de a megrendelők, a TV2, a Viasat3 olyan igényeket támasztottak, ami érthetetlen. A heti három adás a Viasatnál indokolatlan volt: vagy legyen napi vagy heti, de heti három, kevés pénzzel… Magyarországon az a baj, hogy minden megoldunk úgy hetven százalékig, a többi meg lebeg a levegőben, mondván, majd csak lesz valami. A TV2-nél pedig „remek” tanácsokkal segítették Hajóst, azt javasolták neki, kérdezzen úgy, mint Fábry. Azt felejtették el, hogy két termék, minél jobban különbözik egymástól, annál jobban eladható.

– A Heti hetesbe hívták?
– Hívtak, de nem akartam menni, mert nekem van elég fórumom, hogy megfogalmazzam, amit szeretnék. Nem akartam egy már kialakult erőtérben ténykedni: másként mozog egy részecske a nagy hadronütköztetőben és másként a maga természetes közegében. Olyan sok rossz attitűdöt láttam már ott a vendégektől, hogy úgy gondoltam, én nem gazdagítom ezt a listát egy továbbival. Néha megnéztem, de ha épp van időm, akkor inkább olvasok vagy az épp aktuális új évadokat nézem, mondjuk a Modern családból. Utóbbi az HBO Comedyn megy, arra a csatornára vagyunk amúgy a legirigyebbek: nem ugyanazon a pályán focizunk, de le a kalappal, jó műsorok vannak ott.

– Mi a terve a Mikroszkóp színpaddal?
– Rég óta szeretnénk a stand-up mellett a hagyományos, pontosabban dramatikus kabarénak is helyet szorítani, mivel a stand-up előretörését a többi humorműfaj nem követte. Szeretnénk jól elkülönítve, de mégis egy fedél alatt a klasszikus, az alternatív és az aktuális kabaréba életet lehelni.

– Mik még a tervei 2012-re?
– Aludni egy nagyot… amúgy április 1-jén nyit a Duma Corvin nevű klub, a Futureal ingatlanfejlesztő céggel közös saját stand-up helyünk. Várható Fábry Sándor, Bödőcs Tibor, Hajós András, szeretnénk, ha fellépne Sándor György is.

A Comedy Central főszerkesztője szerint a csatorna azért élte túl a többi humortévét, mert többet invesztált bele a tulajdonos, a Viacom, és saját tartalmat adott, nem átcsomagolt régit. A humorista korábbi pályatársairól és a Mikroszkóp-színpados tervekről is mesélt.Világgazdaság - Kalmár Tamás-->

televízió csatorna Comedy Central litkai gergely hajós andrás fábry
Kapcsolódó cikkek