Szabadalmi pert veszített az Apple
Bár a tiltást időlegesen még hétvégén feloldották, az érintett termékeket egy ideig nem lehetett elérni az online üzletekben. A jelenleg is kapható iPhone és iPad készülékek forgalmazásának felfüggesztése annak a szabadalmi pernek az utolsó momentuma volt, amelyet még 2011 áprilisában indított a Motorola az Apple ellen. A szintén amerikai mobilgyártó – amelyet egyébként tavaly vásárolt meg az okostelefonok operációs rendszereinek a piacán az Apple legnagyobb konkurensének számító Google – azért támadta meg bíróságon versenytársát, mert úgy ítélte meg, hogy az jogellenesen használja a csomagkapcsolt adatátviteli szabadalmakat készülékeiben.
A történet pikantériáját az adja, hogy a jogszabályok szerint a Motorola az érintett szabadalmat – mivel az a GPRS szabvány része – licencdíj ellenében köteles átadni mindenkinek, aki igényli. Márpedig az Apple ezt meg is tette, azonban csak az iPhone 4 piacra dobását követően, s egyben jelezve a Motorolának, hogy visszamenőleg nem kívánnak fizetni. A Motorola ezért fordult bírósághoz, s a társaság olyannyira bízott az igazában, hogy még arra is hajlandó volt, hogy 100 millió dollárt letétbe helyezzen arra az esetre, ha elveszíti a pert, s kártalanítania kell az Apple-t.
Nos, a Motorola nem veszített, igaz, teljes sikerként sem könyvelhetik el a bíróság pénteki ítéletét, hiszen az Apple termékeinek értékesítési tilalma csak néhány napig élt. Az iPhone gyártója ugyanis a döntést követően szinte azonnal jelezte, hogy hajlandó új licencmegállapodást kötni konkurensével, s ennek eredményeként időlegesen felfüggesztették az értékesítési tilalmat. Más kérdés, hogy az Apple egyelőre csak időt nyert: amennyiben az amerikai vállalatnak nem sikerül tisztáznia az ügyet, akár tartósan is lekerülhetnek a polcokról a termékei a legnagyobb európai gazdaságban.
Kereseti dömping a bíróságokon
Az elmúlt években a szabadalmi perek komoly versenytényezővé váltak az IT-szektorban. A mobiltelefon-ágazatban a legnagyobb szereplők jelenleg is perben állnak egymással: az Apple-t például a Motorola mellett a Samsung és a HTC is támadja, míg a Motorola a Microsofttal pereskedik, az Ericsson pedig a ZTE-t perli. Az eljárások látszólag két célt szolgálnak: egyrészt a szabadalmak tulajdonosainak védelmét s jogos bevételeinek biztosítását, másrészt azonban a konkurensek piaci megjelenésének, fejlesztéseinek késleltetése is indok lehet.