BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tabu a másság a cégeknél

A sokszínűség terén az atipikus foglalkoztatásban, a munka és a magánélet egyensúlyának biztosításában jeleskedik a legtöbb vállalat, a szexuális orientációt viszont tabu témának tartják – derült ki a Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) felméréséből.

A „HBLF a Sokszínűségért” programsorozat első öt évének záróakkordja volt az a felmérés, amelynek eredményeit most tette közzé a fórum. Összesen 30 cég küldte vissza a kitöltött kérdőívet, amely olyan fontos témákban kérte a vállalat teljesítményének értékelését, mint a generációk sokszínűsége a munkahelyen, a nemek aránya a munkavállalók között és vezetői szinten, a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása, az atipikus foglalkoztatás vagy a szexuális orientáció.

A megkérdezett cégek öt válaszlehetőség közül választhattak az adott téma, előrehaladásuk és teljesítményük megítélésékor: 1. nem releváns, 2. kezdetek, 3. elköteleződési szint, 4. megvalósítási szint, 5. kiemelkedő.
A felmérésből kiderült, hogy a megkérdezett cégek kiemelkedőnek értékelik teljesítményüket az atipikus foglalkoztatásban (30%), a munka és a magánélet egyensúlyának biztosításában (27%), s a nemek közötti arányok közelítésében (20%). Ugyanakkor feltűnő, hogy a válaszadók 57 százaléka tartja nem releváns témának a szexuális orientációt. Itt mindössze 7 százalék minősíti kiemelkedőnek a cége teljesítményét. S ennél is kevesebben, csupán 3 százalék véli úgy, hogy kiemelkedő teljesít vállalatuk a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásában, illetve a vallási és kulturális sokszínűség kezelésében.


 „A felmérésünk és a mostani rendezvényünk is azt bizonyította, hogy egyre nagyobb az igény a sokszínűséget támogató munkánkra” – mondta lapunknak Gothárdi Ibolya, a HBLF a sokszínűségért HR munkacsoportjának vezetője. Számukra a felmérés eredményei nem szolgáltak meglepetéssel, mert tudatában vannak a piaci helyzetnek, ugyanakkor örülnek annak, hogy jóval több kiváló vállalati gyakorlatról szereztek így tudomást, mint amennyiről eddig tudtak. Gothárdi Ibolya szerint a sokszínűség terén összességében javul a helyzet Magyarországon. Már vannak olyan területek, ahol kifejezetten nagy az előrelépés, ilyen a generációk sokszínűsége és az odafigyelés a nemek közötti arányokra. Van olyan is, amely „végre felkerült a palettára”, ilyen a másság kezelése. A felmérésből azonban egyértelművé vált, hogy „ez a téma még mindig tabu a cégek körében”.


A sokszínűség érdekében kifejtett erőfeszítéseivel a Hungarian Business Leaders Forum már jó ideje élen jár az üzleti világban. A fórum szervezeti sokszínűségről és befogadásról szóló kódexéhez eddig 34 vállalat csatlakozott. Az aláírók zöme multinacionális cég, s egyre több a kis- és középvállalkozás is. A HBLF a sokszínűségért programsorozatot 2007-ben indították el, 16 cég részvételével; az eddig végzett munkát értékelő mostani tanácskozáson már több mint 40 társaság képviselői vettek részt.

A HBLF legsikeresebb kezdeményezésének egyöntetűen a a ROMASTER jövő roma vezetőiért indított esélyprogramot minősítették a résztvevők. A felmérésből az is kiderült, hogy a megkérdezettek 47 százaléka ismeri a HBLF tevékenységét, s 43 százalékuk értékeli úgy, hogy az pozitív hatással van cégük sokszínűségi politikájára. A válaszolók a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása, munka és a magánélet egyensúlya, 40-45 fölötti nők helyzete a munkaerőpiacon, női vezetői network kiépítése témákban javasoltak erőteljesebb fellépést a HBLF-nek a jövőben.

 

Továbi részletek a mai Világgazdaságban

Világgazdaság-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.