BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mélyponton a baranyai vállalkozások gazdasági várakozása

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Minden évben kétszer készítenek Európában konjunktúrafelmérést a kamarák. Ebben aktívan részt vesznek a hazai szervezetek is. Baranya megyében a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara az elmúlt 13 évben tavasszal és ősszel vizsgálta a vállalkozások helyzetét és várakozásait. Így lesz ez az idén is.

A tavaly őszi elemzés azt állapította meg, hogy „minden korábbinál mélyebb válság jellemzi Baranya megye gazdaságát”. Nemcsak az összetett konjunktúramutató értéke került mélypontra, hanem az összes összetevő is. A vállalkozások üzleti helyzetének és jövedelmezőségének nagymértékű romlása mellett a beruházások alakulása jelentheti a legnagyobb gondot. A vállalkozások több mint 60 százaléka nem tervez gépberuházást, 80 százaléka nem szándékozik építeni. Ezek az adatok a válság elhúzódását jelzik.

A tavaly tavaszi eredmények alapján az ipari és részben a kereskedelmi vállalkozások mutatói voltak kedvezőbbek. Az őszi felmérés adatai alapján ez a megállapítás már csak részben igazolható. Miközben valamennyi ágazat esetében a mutatók romlása figyelhető meg, egyfajta kiegyenlítődés is megjelent. A jelenlegi üzleti helyzet értékelése valamennyi ágazatnál negatív, a várakozások az ipar és a kereskedelem esetében még pozitív. A jelenlegi jövedelmezőség szintén minden ágazatban negatív, ugyanez figyelhető meg a várható jövedelmezőség tekintetében is. A technológiai fejlesztések esetén már az ipar mutatója sem pozitív, a várható építési beruházások értéke azonban minden ágazatban a legrosszabb, és meglepően alacsony a kereskedelemben is. (Ennek oka, hogy Pécsett és a nagyvárosokban az országosnál is magasabb a nemzetközi kereskedelmi tőke reprezentativitása, annak minden negatív következményével. A kormány által meghirdetett „rekonkviszta” elkésett, a piac telített, a jövedelmeket elszívják, a települések szegényednek, nincs több hely a további multiknak.) Az építőiparban többen számolnak javuló és kevesebben romló tendenciával, amely a többi ágazat beruházási terveit nézve nem több, mint kétségbeesett remény. Valamennyi ágazatban a vállalkozások többsége növekvő vagy változatlan megrendeléssel számol. Ezalól csak az építőipar kivétel, ahol a vállalkozások közel 60 százaléka a megrendelések csökkenését jelezte.

Megállapítható, hogy 2011 őszére számottevően romlott a Baranya megyei vállalkozások helyzete, és egyre negatívabbak a várakozások, a hazai megyék között a legmélyebb szintet elérve.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.