Cégvilág

Átlag másfél milliót kapunk a használt autókért

Feleannyi autóshirdetést adnak fel a legszegényebb megyékben, mint a gazdagabb országrészekben – a Használtautó.hu szerint ez is jelzi, hogy a fejletlenebb régiókban jóval kevesebben képesek öreg autójukat újabbra cserélni.

Országos átlagban 1,7 millió forintos áron hirdetnek az autósok, ám a vevők az elkelt személyautókért átlagosan mintegy másfélmillió forintot fizetnek. Vagyis gyakran 10-15 százalékot is enged egy eladó az eredetileg elképzelt árból, míg (a statisztika szerint 24 nap alatt) megválik autójától.

Míg Budapesten 1000 autóból egyidejűleg 33-at kínálnak eladásra, a legkisebb egy főre eső GDP-vel rendelkező Nógrádban ez a szám a 15-öt sem éri el. A fenti tendenciát mutatja az a tény is, hogy miközben a fővárosban a használt autók kínálatának átlagéletkora 8,7 év, addig Nógrádban átlagosan 12,4 évesek a meghirdetett személygépkocsik.

Országos szinten már harmadik éve 10 év felett jár a meghirdetett használtautók átlagéletkora, ami nem meglepetés, hiszen idén is várhatóan kevesebb mint harmad akkora lesz az utánpótlást biztosító újautó-eladások száma, mint a válságot megelőző teljes évben, 2007-ben (adatok a mellékletben).

A meghirdetett árak is jelentős területi szóródást mutatnak: miközben 7 megyében átlagosan 1,3 millió forint alatt kínálják a használt személykocsikat, 2 megyében 1,8 millió forint felett jár ez az érték, Budapest pedig még ebből a mezőnyből is kiemelkedik a 2,4 millió feletti átlagával.

A használtautó-tulajdonosok országos átlagban 1,7 millió forintot várnak járműveik ellenértékeként, ám a Használtautó.hu adatai szerint csak akkor számíthatnak sikerre, ha jelentősen engednek az elképzelt összegből: az eladás miatt lekerülő, átlagosan 24 napig fenntartott hirdetésekben szereplő átlagár már mindössze másfél millió forintot tesz ki.

 

használt autó ár eladás használtautó.hu
Kapcsolódó cikkek