Cégvilág

Veszélybe kerülhet a nukleáris biztonság

A Magyar Nukleáris Társaság határozottan ellenzi az Országos Atomenergia Hivatal, a Magyar Energia Hivatal és a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal összevonásának tervét, mivel megítélése szerint az összevonás veszélyeztetné a nukleáris biztonságot.

A Magyar Nukleáris Társaság (MNT) lapunkhoz eljuttatott közleményében összefoglalta az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) a, Magyar Energia Hivatal (MEH) és a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal (MBFH) tervezett összevonásokkal kapcsolatos aggályait.


Eszezrint:
 • a javaslat ellenkezik a nemzetközileg, valamint az Európai Unióban elfogadott és a hatályos hazai jogba beemelt nukleáris biztonsági alapelvvel, nevezetesen a nukleáris hatóság függetlenségével, s ezzel sért több, hazánk által is aláírt nemzetközi egyezményt,
• a fukusimai atombaleset súlyosságát fokozó körülményként azonosították a nukleáris hatóság és iparigazgatás összefonódását, amelyet a jelen tervezet is megvalósít,
• az OAH és MEH hatáskörei még a paksi atomerőmű vonatkozásában sem kapcsolódnak,
• az összevonásra vonatkozó tervek indoklásában szereplő, vélelmezett előnyök tételesen cáfolhatók (a hatásvizsgálat nem teljes vagy nem helytálló; az OAH már ma is elég ügyfél-centrikus, határidőket tartó, független szervezet, itt hatósági párhuzamosságok nem jellemzők),
• a nukleáris biztonság és a piaci szabályozás ellentmondó követelményeket támaszthat,
• a nukleáris biztonságnak elsődlegesnek kell lennie az ellátásbiztonsággal, vagy a villamosenergia árszabályozásával szemben,
• az összevonás egyszemélyi konfliktushelyzetet építene a jogrendbe, egy kézben összpontosulna a nukleáris biztonság és az ellátásbiztonság kérdése, holott a nukleáris biztonságnak prioritást kell élveznie,
• az összevonás nyomán nemzetközi tiltakozás várható, ami a paksi bővítés ügyét is nehezítheti.

A közlemény hangsúlyozza, hogy az OAH főleg nukleáris, a MEH főleg energetikai és közgazdasági, az MBFH pedig bányászati és földtudományi szakmákra alapozott intézmények. Ezek közös határterülete, átfedése minimális, az egybevonásnak így nem lehet szinergikus hatása sem. (Erről a napokban Felsmann Balázs korábbi energetikai és közlekedési államtitkár is nyilatozott a Világgazdaságnak – a szerk.) Az egy ernyő alá kényszerített hatóságok nem is nagyon értenék egymást, annyira távol állnak célokban, szemléletben, felelősségben. Így minden ütközés a legfelső vezetőnél csapódna le, akinek elegendő mélyen kellene érteni az összes részterülethez, ilyen ember pedig nincs.

Például csak nukleáris irányból közelítve a hatóság vezetőjének és vezetőtársainak dokumentáltan rendelkeznie kell nukleáris ismeretekkel, és kinevezésükhöz nukleáris irányú végzettség és megfelelő idejű nukleáris területen végzett munkahelyi tapasztalat elengedhetetlen.

A Magyar Nukleáris Társaság több mint 400 fős tagságának túlnyomó többsége hazai nukleáris létesítményeknél dolgozik, vagy azokkal áll szoros kapcsolatban. Ezért, mint írják „nem csak egyszerű állampolgárként érint bennünket a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) által javasolt hatósági összevonás. Munkánk során gyakran kapcsolatba kerülünk a hatósággal, napi tapasztalataink vannak tevékenységük jelentőségéről, tartalmáról és módszereiről. Az elmúlt héten kibontakozó sajtópolémiát követve ezért érezzük úgy, hogy nekünk is meg kell szólalnunk, mint független szakmai szervezetnek. Az MNT alapszabálya is erre sarkall bennünket, hiszen a társaság közhasznú feladatának tekinti a nukleáris kultúra fejlesztését és annak elősegítését, hogy a nukleáris módszereket békés célra, minden területen szakértelemmel, felelősséggel és ellenőrzött módon használják, és ennél fogva ezek a módszerek az emberek egészségét, életkörülményeit ne veszélyeztessék, hanem javítsák.”

Kijelentik végül, hogy a nukleáris biztonságról kellő felelősséggel kell dönteni, egy hibás döntésnek súlyos következményei lehetnek. A centralizáció helyett olyan hatósági rendszer kell, amely eleve kizárja, hogy a nukleáris biztonságért felelős szervezet döntéseit bárki befolyásolja, politikai vagy gazdasági nyomás alá helyezhesse. A ma működő hazai rendszer nem áll távol ettől, a javasolt rendszer viszont ezt alapjaiban rombolja le. Egy-egy vezető szándéknyilatkozata a függetlenség biztosítására nem elég, a rendszernek magának kell erre garanciákat biztosítania.

Az OAH elődje jó három évtizede az akkori Ipari Minisztérium irányítása alatt álló Energiafelügyeletből nőtt ki. Nemzetközi tapasztalatokon alapuló elkülönítése teljesen indokolt volt. „Ne forgassuk vissza az idő kerekét” – kéri az MNT.

mnt MeH nukleáris biztonság MBFH OAH
Kapcsolódó cikkek