BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jóccakát! – szocialista álomkanapék

Sok mindent neveznek manapság retrónak, többek között a hetvenes, nyolcvanas évek lakberendezési elemeit, a szőnyegektől a vázán át a bútorokig. Divatosak az ebből az időszakból származó tárgyak, és sokan beszereznek ilyesmit otthonuk dekorálására, de hódolhatunk a trendnek csupán szavakkal és az emlékezés megszépítő erejével is

Akik emlékeznek a „8 óra munka, 8 óra szórakozás, 8 óra pihenés” szentháromságára, joggal számíthatnak különféle fekvőhelyekre a 70-es, 80-as évekből is. A legtrendibbek közöttük a szétnyitható kanapék voltak, nem véletlenül, hiszen a nép főleg kétszobás, 53 négyzetméteres lakásokban élt, ahol ezek bizonyultak a legpraktikusabbaknak. Akadtak komplett hálószobabútorok is, csak hálószoba nem akadt elég, a lakosság (régi szóhasználattal: a munkásosztály és a vele szövetséges parasztság, valamint az értelmiségi réteg) döntő többsége ugyanis vagy a nagyszobában, vagy a kisszobában tartózkodott. Ezért a hálószoba műfaja nem is számított a nép körében igazán divatosnak, bár sokan álmodtak róla.

A legpraktikusabb és a legdivatosabb darabok közül elsőként említsük meg az Agria Bútorgyár termékét, az Adonisz Lux ülőgarnitúrát, melynek kanapéját 1900 x1460 mm-es fekvőfelületté nyithattuk. Akár dohányszínű huzattal is be lehetett szerezni, ami azért érdekes, mert akkoriban ez a szín mindenképp elegáns, a polgári világra emlékeztető (szinte „osztályidegen”) koloritnak számított, amire a nagyon úri, steppelt kárpitozás még csak rátett egy lapáttal. A teljes garnitúrához puff is tartozott, s az egész annyiba került, amennyiért legalább 80 ezer zsemlét vásárolhatott az ember. Ezzel szemben – a szintén egri illetőségű – Flexy heverő mindössze 8.660 forintot kóstált, miközben maga volt a megtestesült praktikum: nappal kanapénak tűnt, éjjel ágyként funkcionált, alhatott rajta családtag, vagy alkalmi vendég. Fehér színe és vaságyat idéző tartószerkezete kétségtelenül némi kórházi stílust is belecsempészett az összképbe, de ezt felülírta az alkalmazkodóképes forma és a kis méret. A korabeli bútormizériákat ismerve kétség sem fér hozzá, hogy csak sok-sok utánjárással lehetett hozzájutni.

Aki vonakodott a kórházi feelingtől, vásárolhatott Dánió minikanapét, amiről első látásra talán ki sem derült, hogy egy 1920 x 1400 mm-es ággyá is kigöngyölhető. Formája, modern stílusa maga a szocialista bútorcsoda, melyen még nászutas vendégeket is álomba küldhetett a korabeli házigazda. Ha összevetjük a korszak más, hasonló darabjaival, például az említett Flexyvel, az ár-érték arányt is rendben találjuk, hiszen a csinosabb látványért és a nászéjszakányi fekvőfelületért másfélszer kellett többet fizetni.

Ugyancsak akadhattak beszerzési problémák a Bajai Lakberendező Szövetkezet kanapéjával, a Helsinkivel is, hiszen még ma is felvilágosultan modern, szép darabnak számít. Kellemesen belesimult a hasonló, skandináv stílusú (de még nem Ikea) bútorokkal kialakított enteriőrbe. Könnyedén „franciaággyá” alakíthattuk, s térfoglalása még akkor sem nyomta agyon a lakóteret, ráadásul kihúzható ágyneműtartó tette teljessé, 16 ezer 400 forintért.

Amikor a Júlia II. kanapé átváltozott ággyá

Talán sokan emlékeznek még a Kanizsa Bútorgyár Júlia II. ülőgarnitúrájára (27.830 Ft), annál is inkább, mert azzal a fajta csíkos (vagy mondjuk úgy: derűs, modern hatású) szövettel volt kárpitozva, amilyennel szinte minden lakásban bevontak valamit.

A fotelok oldalán lévő csatt-design bizonyos koffer jelleget hozott az összképbe, amit a (szintén derűs és modern hatású) görgős lábak is hangsúlyoztak. A lényeg azonban Júlia II. ággyá változásának csodájában keresendő, amikor a kanapé két 2000 x 800 mm-es fekhellyé nyílt (akár külön-külön is). Ezek után csak találgathatunk, vajon mit tudott Júlia I. Róla és a szekrénysor-csodákról máskor emlékezünk meg.



A fotelok oldalán lévő csatt-design bizonyos koffer jelleget hozott az összképbe, amit a (szintén derűs és modern hatású) görgős lábak is hangsúlyoztak. A lényeg azonban Júlia II. ággyá változásának csodájában keresendő, amikor a kanapé két 2000 x 800 mm-es fekhellyé nyílt (akár külön-külön is). Ezek után csak találgathatunk, vajon mit tudott Júlia I. Róla és a szekrénysor-csodákról máskor emlékezünk meg. Új műsorhoz új bútor A hetvenes években évente körülbelül 80 ezer új lakás épült, zömük házgyári. Ez óriási piacot jelentett a bútoriparnak és kereskedelemnek. „Nyolcvanezer új igény a kényelmesebb, kulturáltabb életre. A lakáskultúra növekedésével fokozatosan kicserélődnek a régi lakások régi és divatjamúlt bútorai is, hogy helyet adjanak a korszerűnek, a praktikusnak” – hirdette például 1975-ben az egyik piaci szereplő, a FŐBUHA.

A mókásan hangzó név mögött komoly cég, a Fővárosi Bútor-, Hangszer, Sportszer Kiskereskedelmi Vállalat működött. Ők is felismerték, hogy „napjainkban a lakosságnak a legnagyobb problémát a házgyári lakások berendezése okozza. Bár e lakások elrendezése ésszerű, a szobák meglehetősen szűkre szabottak. A kényelmes, nagy bútorok ezekbe a lakásokba csak nehezen helyezhetők el. Ide is speciális kell...” És lett is, speciális, most úgy hívjuk: retro.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.